Nyomoz a rendőrség, miután tűz ütött ki és meghalt egy dolgozó a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban

2023. április 19. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz a Pest Vármegyei Rendőrfőkapitányság a szigetszentmiklósi akkumulátor újrahasznosító üzemben márciusban történt tűz ügyében – közölte a rendőrség a Telex kérdésére. Azután kerestük meg a rendőrfőkapitányságot, hogy a Privátkopó bűnügyi portál azt írta, hogy a március 14-én történt tűzeset egyik sérültje meghalt a kórházban.

A Telex kérdésére az Országos Mentőszolgálat az esetről azt közölte, hogy több mentőegységet és egy mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, egy középkorú férfit mentővel, egy másik középkorú férfit pedig mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy a bátonyterenyei SungEel Hitech Hungary Kft.-t nyolc és fél millió forint bírság megfizetésére kötelezte a munkavédelmi hatóság, mert súlyosan veszélyeztette a dolgozóit. A lítiumion-akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozó bátonyterenyei cég szigetszentmiklósi üzemében tavaly júliusban úgynevezett technológiai robbanás történt, amelynek következtében egy ember súlyosan és három könnyebben megsérült. A rendőrség mindkét ügyben nyomozást rendelt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!