Pontosíthatják Lázárék a nemzeti tüzépekről szóló javaslatot

2023. április 18. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

Várhatóan pontosítják a nemzeti tüzépek koncepcióját, mivel az állam nem kíván saját építőanyag-kereskedelmi hálózatot, monopóliumot létrehozni, és nem száll be a piaci versenybe – tudta meg a 24.hu az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségétől (ÉVOSZ). A lap azt is írja, hogy bizonyos belföldi építőanyag-ipari gyártócégek kiegészítő bányajáradéka miatt újabb kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen az Európai Bizottság.

Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy a Lázár János vezetése alatt álló építésügyi minisztérium javaslata alapján az exportra szánt építőanyagokat megszabott áron vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel.

Az előterjesztés szerint export esetén vételi és elővásárlási jog illetné az államot a regisztrált alapanyagokra és termékekre, ezek ára nem lehetne magasabb egy központilag meghatározott árszintnél. A koncepció nagy felháborodást váltott ki az iparágban, többen megijedtek attól, hogy a dohányboltok sorsa vár a tüzépekre.

„Az építőanyag-kereskedelemben egészséges verseny alakult ki, a piacon nagyon sok szereplő aktív. A tervezet megfogalmazása félreértésekre adott okot és sokan meg is ijedtek miatta. A koncepció írói és a szakma egy hónapon keresztül elbeszéltek egymás mellett. Az ÉVOSZ áprilisi kibővített ülésén azonban sikerült tisztázni, hogy nem lesz államosítás, nincs napirenden az, hogy a nemzeti dohányboltok mintájára egy országos tüzép-hálózatot építsenek ki. Ezt Lánszki Regő, az ÉKM államtitkára és Lázár János egyaránt megerősítette” – mondta a 24.hu-nak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Ő úgy tudja, hogy a koncepciót úgy pontosítanák, hogy a regisztrációs kötelezettség és az export esetén meghatározott vételi és elővásárlási jog nem lenne általános, csak áruhiány, vagy az ellátásbiztonság veszélybe kerülése esetén rendelhetne el exportkorlátozást, vagy exporttilalmat a miniszter.

A lap kereste a minisztériumot, hogy megtudják, hogyan módosulhat a javaslat, de egyelőre nem kaptak választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!