Boglárkáról, a villamosmegállóban halálra gázolt nőről nevezi el baleset-megelőzési programját a II. kerület

2023. április 14. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

Hét új traffipaxot tesz ki és komplex baleset-megelőzési programot indít a II. kerületi önkormányzat, a programot pedig a februárban, a Harminckettesek terén halálra gázolt fiatal nőről Boglárkának nevezik el, mondta Őrsi Gergely polgármester a Blikknek. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy a fiatal nő a II. kerületben élt.

A programra 60 millió forintot szán a kerület, de a polgármester szerint ebből bevételük nem lesz, a kiszabott bírságok a központi költségvetésbe folynak be. A polgármester a Facebookon is posztolt a hét új traffipaxról, amiket többek között a Törökvész útra, az Árpád fejedelem útjára és a Nagykovácsi útra is kitesznek.

Ahogy arról a Telexen is beszámoltunk, február 19-én éjjel 2 óra körül a VIII. kerületi Harminckettesek terénél egy személygépkocsi a villamosmegállóba sodródott, és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki helyszínen életét vesztette.

A baleset után letartóztattak egy olasz férfit, aki a balesetet okozta, és a rendőrség megerősítette azt is, hogy az alkoholszonda szerint ittas volt. A gyanú szerint a József körúton a Blaha Lujza tér irányába haladt a sofőr, amikor a Baross utcai kereszteződésnél elvesztette uralmát a gépkocsi felett. A jármű megcsúszott, majd először a menetirány szerinti bal oldalon található villamosmegálló gyalogoskorlátjának, majd az utasvárójának ütközött, és elütött egy ott tartózkodó gyalogost. A kocsi ezt követően továbbsodródott, végül egy villanyoszlopnak csapódva állt meg.

Karácsony Gergely főpolgármester a baleset után azt nyilatkozta: „A rendőrséggel közösen dolgunk van azzal, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Budapest sem nappal, sem éjjel nem lehet a másokat veszélyeztető száguldozás terepe. El lehet és el kell érni a zéró toleranciát az ilyen közúti balesetekkel szemben, azt, hogy Budapesten nullára, igen nullára csökkentsük a halálos közúti balesetek számát.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!