Az ügyészség letöltendőt kért a 4,5 milliós tornacipőt ellopó férfira

2023. április 11. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy 35 éves lett férfival szemben, aki testvérével ellopta a 4,5 milliót érő Nike Louis Vuitton Air Force 1 Low Virgil Abloh márkájú tornacipőt, a tizenévesen cipőbirodalmat építő Balázs Kicks boltjából – derül ki az ügyészség közleményéből.

A büntetett előéletű külföldi férfit bűnsegédként elkövetett lopás bűntettével vádolják, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozták. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

Ahogy korábban már kiderült, a vádlott férfi és testvére először csak nézelődött az üzletben, majd az eladónál a vitrinben elhelyezett cipőkről érdeklődtek és távoztak. Alig telt el néhány perc, visszatértek az üzletbe, ahol a vádlott testvére kivette a vitrinből a – rendőrség becslése szerint – 3,3 milliót érő, egyedi készítésű lábbelit.

A történet szerencsésen ért véget, mivel a vádlott ismeretlen helyen tartózkodó testvére postai úton visszaküldte Magyarországra a cipőt, így azt vissza is adták a tulajdonosának. Ha esetlen felmerülne önben, hogy mi kerülhet 4,5 millió forintba egy edzőcipőn, akkor mindenképp olvassa el ezt a cikket!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!