Megbírságolták az Aldit, mert személyit kért az alkoholt vásárlóktól

2023. április 11. – 13:14

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencvenötmillió forintos bírságot kapott az Aldi, amiért személyi igazolványt kértek az alkoholt vásárlóktól tavaly nyáron, írja a Hvg.hu.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) többen is panaszt tettek az eljárás miatt. A hatóság eljárást indított, és kiderült, hogy nemcsak a vásárló életkorának kiszámítására használták a születési dátumok rögzítését. Ezeket az adatokat a naplófájlok részeként 180 napig tárolták, és így az üzletlánc adatfeldolgozói is hozzáférhettek. Ez adatvédelmi jogsértés, és emiatt szabták ki a bírságot.

Az áruházlánc nem tagadta a gyakorlatot, és azt mondták, hogy ezzel csak a dolgozóik munkáját akarták megkönnyíteni.

Az Aldinál folyamatosan emelkedik a dolgozók fizetése, az elmúlt évben egyes területeken 26-37 százalékkal növelték a béreket. Egy regionális vezető akár bruttó 1,7 millió forintot is kereshet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!