Erdő Péter: Ferenc pápa látogatása a figyelem és az elismerés jele a magyar nép iránt

2023. április 8. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

345

Húsvét alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszélt az áldozatvállalás és a béketeremtés fontosságáról, a negyvennapos böjt végéről és az önmegtartóztatásról is, amit úgyis gyakorolhatunk, ha szombaton távol maradunk a közösségi médiától.

Mindemellett az érsek kitért Ferenc pápa április végi látogatására is, ami Erdő Péter szerint „a figyelem és az elismerés jele is a magyar nép iránt.” Az egyházfő korábban volt a szomszédos országokban, Romániában és Szlovákiában is lelkipásztori látogatáson, magyarországi útjával pedig megmutatja, hogy egyformán szereti ezeket a népeket, és ez nagyon fontos – tette hozzá a bíboros.

Ferenc pápa április 28-án érkezik Magyarországra, amikor is találkozik majd Orbán Viktorral és Novák Katalinnal is, 29-én pedig fiatalokkal, menekültekkel és szegényekkel. A pápai látogatás zárásaként pedig április 30-án délelőtt fél 10-kor a Kossuth téren tart majd szentmisét. A pápai mise Erdő Péter bíboros reményei szerint megerősít minket abban, hogy egy nagy, világot átfogó közösség tagjai vagyunk, és ez a közösség nem áll meg a földgolyó határainál.

A bíboros röviden kitért az ukrajnai háborúra is, amivel kapcsolatban azt mondta, hogy: „az utóbbi évben a segítő szeretet számtalan szép példáját láthattuk”. Arra kérdésre, hogy a Szentszék képes-e közvetíteni ilyen és ehhez hasonló konfliktusokban, a bíboros felidézte az 1970-es években Argentína és Chile között kialakult konfliktust, amelynek megoldásában a Szentszék fontos szerepet vállalt. Szintén említi Ferenc pápa közbenjárását is, amellyel segített elkerülni 2013-ban Szíriában azt a támadást, amelyet az Amerikai Egyesült Államok helyezett kilátásba Szíria állítólagos vegyifegyver-használatára válaszul.

A húsvéti tradíciókat illetően a bíboros arra emlékeztet, hogy nagyszombaton ér véget a negyvennapos bűnbánati idő, a felkészülés a föltámadt Krisztussal való találkozásra. A bűnbánat legfőbb cselekedetei már az Ószövetségben is világosan szerepelnek. Ezek az imádság; a böjt, ma inkább az önmegtartóztatás, hiszen sok mindentől tartózkodhatunk, nemcsak az evéstől, ivástól, hanem például a közösségi médiától is; és az alamizsna, vagyis a segítő szeretet gyakorlása. Erdő Péter kitért arra: „nálunk, katolikusoknál az ünnepre készülés fontos eleme a húsvéti szentgyónás, ami különösen alkalmas arra, hogy Krisztussal találkozzunk és hozzá igazítsuk az életünket”.

(MTI)

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,01 Ft
USD 358,98 Ft
További élő árfolyamok!