Nem keresik tovább Győrffy Ákos hegymászót Olaszországban

2023. április 7. – 16:55

Nem keresik tovább Győrffy Ákos hegymászót Olaszországban
Fotó: Kalifa Alpin Csapat / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

A rendkívül alapos és szakszerű keresés ellenére sem találták meg Győrffy Ákos magashegyi hegymászó, síalpinista és siklóernyős nyomait Olaszországban, a Monte Rosa-masszívumon – közölte pénteken a Kalifa Alpin Csapat.

Győrffy Ákos családja a szakemberek információira alapozva azt a döntés hozta pénteken, hogy abbahagyják az eltűnt hegymászó keresését. A hatóságok tehát hivatalosan is befejezték a kutatásokat.

Győrffy Ákos múlt pénteken egy hétvégi mászásra indult a Monte Rosa-masszívumra, amelyen már többször is járt. Az előre megbeszélt időpontra azonban nem ért vissza, nem jelentkezett be. A mentés megkezdését szerda délelőtt Győrffy Ákos édesapjával egy időben Héjja Bálint, a Kalifa Alpin Csapat tagja indította el az olasz hatóságok felé, aki egyben nemzetközi szakvizsgával rendelkező hegyivezető is. A keresést a piemonti és a Valle D'Aosta-i hegyimentő-szolgálat, valamint több alpesi hegyimentő szervezet szakemberi végezték 3 helikopterrel és 20 szárazföldi hegyimentő szakember közreműködésével. Később bekapcsolódtak a keresésbe a svájci Wallis kanton rendőri egységei is.

A helyszínre érkezett csütörtökön Győrffy Ákos testvére, Örs és a Kalifa Alpin Csapat hegymászója, Lengyel Ferenc is, akik próbáltak hatékony támogatást nyújtani a mentőcsapatoknak. A kutatást Magyarország Milánói Főkonzulátusa is a lehető legmagasabb szinten támogatta.

Nagy erőkkel folyt a kutatás megállás nélkül, három lehetséges útvonal vetődött fel. „Első körben a Gnifetti-menedékház környékére koncentrálódott a kutatás, ahol az utolsó GPS koordináták jelezték Ákos tartózkodási helyét. A mentési szakemberek benéztek, beereszkedtek a nyitott hasadékokba, kinyitották a jég és hó által bezárt hasadékokat is, eredménytelenül”.

Vizsgálták Győrffy Ákos további lehetséges útvonalait is a Margherita-menedékház felé, amely Európa legmagasabban fekvő menedékháza 4556 méteren. Feltehetőleg ez volt Győrffy Ákos eredeti úti célja. Az útvonalak mentén is keresték a nyomait. Mivel feltételezhetően siklóernyő is volt nála, a szakemberek által valószínűsített, lehetséges siklóernyőzési útvonalak mentén is folytatták a keresést.

Győrffy Ákos szombaton utazott volna Nepálba a Kalifa – Kiss Péter Emléktúrára, ahová elkísérte volna Kiss Péter édesapját és testvérét a Kancsendzönga alaptáborába. Onnan kezdetét vette volna a Kalifa Kancsendzönga Expedíció, amelyen megkísérelte volna megmászni a 8586 méter magas hegyóriást.

Győrffy Ákos tavaly 7134 méterről első magyarként síelt le az Ibn Szína csúcsáról.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 403,86 Ft
USD 355,85 Ft
További élő árfolyamok!