Minden ötödik hajléktalan éhezik Magyarországon

2023. április 6. – 16:48

Másolás

Vágólapra másolva

Minden ötödik hajléktalan éhezik Magyarországon – ez derül ki abból a felmérésből, amit a Menhely Alapítvány készített több mint hétezer hajléktalan ember felkeresésével, írja az MTI.

A február 3-i felmérés idején 1530-an éltek az utcán a 7268 válaszadó közül, 5738-an pedig hajléktalanszálláson. Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint azonban a felmérés csak a minimális számokat mutatja, becslésük szerint ugyanis több mint tízezer hajléktalan élt Magyarországon az év elején.

A felmérés szerint minden ötödik hajléktalan éhezik, elsősorban azok, akik az utcán élnek. Az arány magasabb a budapestiek körében, mint a vidéki városokban, és magasabb a fiatalabb válaszadóknál, mint az időseknél.

Ráadásul a megkérdezettek legtöbbje az áremelkedések miatt fél az éhezéstől és attól is, hogy nem tudnak hozzájutni a gyógyszereikhez. Ez pedig összefügg a hajléktalanok anyagi helyzetével is, ami megrázó a felmérés adatai szerint:

a válaszadók több mint felének (57 százalék) kevesebb mint 30 ezer forint volt a havi jövedelme – a 60 év feletti válaszadók körében ez az arány 75 százalék.

Még az alkalmi munkákból élő dolgozó hajléktalanok kétharmada is 30 ezer forintnál kevesebb pénzből él meg havonta. Ráadásul 2015 óta ez a szám az átlagos nettó jövedelem 30 százalékáról mára annak 15 százalékára esett vissza.

A legalacsonyabb jövedelműek nagy többsége részben vagy teljesen munkaképtelen, kétharmaduk beteg, öreg és fogyatékossággal él. Emellett minden harmadik hajléktalan beszámolt valamilyen tartozásról vagy jövedelemletiltásról is.

Éppen ezért lett az elmúlt hónapokban „kulcsszolgáltatás és életmentő” szükséglet a segítőszolgálatok által nyújtott napi egyszeri meleg étel, mondta Győri Péter. Az éjjeli menedékhelyekre behúzódók 80 százaléka így, a segítő szervezet közreműködésével jut meleg ételhez. Az idei tél viszont az ellátó szervezeteket is nagyon nehéz helyzetbe hozta:

„A rezsiemelkedés miatt a segítő szervezetek jelentős része a puszta fennmaradásért küzd, a szolgáltatások fenntartását veszély fenyegeti. Az ellátóknak spórolniuk kell, így szolgáltatásaik szűkítésére kényszerültek”

– mondta a Menhely Alapítvány vezetője. „Tartalékok híján és a szűkülő segítség mellett több ezer hajléktalan ember élethelyzete kritikusra fordult 2022-2023 fordulóján. Minden eddiginél nagyobb szükség van a társadalom támogatására” – írják az alapítvány sajtóanyagában.

A hajléktalanok 40 százaléka gondolta úgy a felmérés alapján, hogy ki tudnak törni a hajléktalanságból – a 60 évnél idősebbek többsége szerint viszont már életük végéig hajléktalanok maradnak.

Győri Péter az MTI-nek azt mondta, a hajléktalanok közel harmada roma származásúnak vallotta magát. A jelentés szerint a hajléktalan romák 64 százaléka él havi 30 ezer forintnál kevesebb pénzből, 75 százalékuk pedig legfeljebb nyolc általánost végzett – a nem roma hajléktalanok körében ez az arány 40 százalék. A fiatal roma hajléktalanok többsége ráadásul állami gondozásból került ki végül az utcára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!