A kormány szerint értékteremtő munkája miatt kapott 40 millió forintot a Szerencsejáték Zrt.-től Bayer Zsolt cége

2023. április 4. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a Szerencsejáték Zrt. azért támogatta negyven millió forinttal Bayer Zsolt cégét, mert „kiemelten fontosnak tartja, támogatja az értékteremtő kezdeményezéseket a hazai kultúra, oktatás, egészségügy, valamint a sport területén” – írja a 24.hu.

Ahogy arról a Telexen is beszámoltunk, a Hvg.hu által benyújtott közérdekű adatigénylés nyomán március 13-án frissítette szerződéslistáját a Szerencsejáték leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., amiből kiderült: az 1100ÉV Kft., amelynek fő tulajdonosa Bayer Zsolt, 40 millió forint támogatást kapott a cégtől.

A Fidesz 5. számú párttagkönyvével büszkélkedő Bayer Zsolt egyébként a kormánypropaganda egyik vezéralakja.

Az ügy kapcsán Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője intézett kérdést Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez.

„Mit ad az országnak az 1100ÉV Kft., hogy a Szerencsejáték Zrt. 40 millió forinttal támogatja?” – kérdezte Vadai,

amire Rogán megbízásából Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt válaszolta,

azért, mert a társaság „kiemelten fontosnak tartja, és eszerint támogatja az értékteremtő kezdeményezéseket a hazai kultúra, oktatás, egészségügy, valamint a sport területén egyaránt.”

Az államtitkár emellett azt írta, „a támogatási rendszert 2015 óta működtető Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. szigorú szempontok alapján, világos szabályok szerint végzi támogató tevékenységét”, a Szerencsejáték Zrt. pedig „a tiszta játékbevétel mintegy kétharmadát adók, díjak és járulékok formájában visszajuttatja a központi költségvetésbe. Ezzel évről évre jelentős mértékben járul hozzá az ország stabil gazdasági teljesítményéhez és a közösségi kiadások finanszírozásához”.

A 1100ÉV Kft. mellett egyébként az ATV volt elnökének cégének jutott a támogatásból. 25 milliót kapott a Média a Családért Alapítványnak, amely a Média a Családért díj létrehozója (ennek a díjnak Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége a fővédnöke). De jutott 8 millió forint egy dunakeszi sportegyesületnek is, ahol egykor Szijjártó Péter is futsalozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!