Karácsony Gergely: Súlyos probléma a beruházások centralizációja

2023. április 3. – 19:32

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnökeként kifogásolta Karácsony Gergely azt az Építési és Közlekedési Minisztérium által előterjesztett javaslatot, amely szerint a nagyobb részben önkormányzati vagy állami forrásból megvalósuló beruházások a jövőben a minisztérium vezetésével zajlanának le.

A budapesti főpolgármester példaként kiemelte, hogy akkor is a tárca írná ki a közbeszerzést, ha egy önkormányzati cég a kezdeményező, ami szerinte nagyon súlyos problémákat vet fel. Karácsony hozzátette, ez a rendszer nem működik, és volt olyan csatornázási projekt, amely éppen a centralizáció miatt nem valósult meg.
A MÖSZ elnöksége az uniós források felhasználásának vizsgálatára május közepén Magyarországra látogató európai parlamenti költségvetési végrehajtó bizottsággal is találkozni kíván, a többi önkormányzati szövetséggel együtt. Az egyeztetések során felhívnák a figyelmet arra, hogy a centralizáció növeli azokat a bajokat, amelyek miatt Magyarország nem jut hozzá az uniós források egy részéhez.

Gémesi György, gödöllői polgármester, a MÖSZ elnöke emlékeztetett, hogy amikor a kormány márciusban módosította az idei költségvetést és megemelte a rezsivédelmi alapot, nem egyeztetett az önkormányzatokkal. Gémesi szerint az önkormányzatok költségvetésében gondot okoz, hogy az abban szereplő állami támogatás nominális értéke az előző évihez hasonló szintem mozog. Hozzátette, hogy az önkormányzatok 2200 milliárd forintból gazdálkodnak, és az ebben szereplő 600 milliárdos állami rész nem követi az inflációt, így azzal nem kezelik a rezsiproblémákat, továbbá a rezsivédelmi alapból nem kapnak külön forrást az önkormányzatok.

Csőzik László, Érd polgármestere, a MÖSZ elnökségi tagja arról beszélt, hogy jelenleg mintegy száz rendelő tartozik önkormányzatokhoz országszerte. Egyelőre azt vizsgálja a kormány, hogy mely önkormányzatok kívánják ezeket megtartani. Csőzik szerint van esély arra, hogy meg tudják menteni az önkormányzati jogköröket, és mint mondta, szeretnék a még náluk lévő rendelőket fejleszteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!