Gyerekeket kért arra Böjte Csaba, hogy imádkozzanak Budaházy Györgyért

2023. április 3. – 12:45

Gyerekeket kért arra Böjte Csaba, hogy imádkozzanak Budaházy Györgyért
Forrás: Dévai Szent Ferenc Alapítvány / Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Öt kislányt kért arra Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, hogy imádkozzanak az „ártatlanul börtönben lévő Budaházy György és társai” minél hamarabbi szabadulásának érdekében. „Börtönben voltam, és meglátogattatok” – kezdi az Ima Budaházi úrért című videót Böjte, hogy aztán arról beszéljen, vannak, akik ártatlanul kerülnek börtönbe, és vannak, akik hibát követtek el.

„Van egy bácsi és az ő baráti köre, Budaházy úr, aki ugye le van tartóztatva, és folyik a per, hogy kimondják az ő ártatlanságukat. És azt gondolom, hogy

ez egy jó dolog, ha imádkozunk azokért, akik le vannak tartoztatva, akik be vannak zárva, de különösképpen azért, akik ártatlanul vannak a börtönben.

És nagyon nagy szeretettel kérlek, hogy ezért a Budaházy úrért, az ő barátaiért imádkozzunk, az igazságszolgáltatás minél hamarabb mondja ki, hogy igen, visszamehetnek az ő családjukhoz, gyerekeikhez, közösségeikhez.”

Az imádság után Böjte arra kérte a mindenható Istent, hogy

„áldja meg a börtönben lévő testvéreinket, és adja, hogy minél hamarabb szabaduljanak, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.

Frissítés: hétfőn délutánra az eredeti videó egy időre elérhetetlenné vált. Később aztán újra elérhető lett, de mivel a felvételen nem takarták ki a gyerekek arcát, akik nem közszereplők, a videót nem linkeljük.

A felvétel Romániában készült, azt nem tudni, mikor. A YouTube-ra vasárnap éjjel került fel.

Márciusban másodfokon 6 év fegyházbüntetésre mérsékelték Budaházy György ítéletét a hosszú évek óta húzódó Hunnia-perben. Ebbe beleszámít az eddig a börtönben töltött idő egy része, így az egészet nem kell leülni.

A 2016-os, első elsőfokú ítéletben a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy Budaházy és egy társa indították útjára a Hunnia Mozgalmat „egy ígéretesebb nemzeti jövő érdekében”, azzal a céllal, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a 2006-os ősz után tovább szítsák a feszültséget. A 2016-os ítélet szerint nyíltan szembe akartak szegülni az akkori kormánnyal és az általuk nem tolerált társadalmi csoportokkal, ezért több kormánypárti országgyűlési képviselő ingatlana ellen Molotov-koktélos támadásokat intéztek.

Az ítélet ellen az ügyészség és a védői oldal is fellebbezett, ezután került az ügy a Fővárosi Ítélőtábla elé, amely végül azt a döntést hozta meg 2018 áprilisában, hogy hatályon kívül helyezi az eredeti elsőfokú ítéletet, és új eljárásra kötelezi a törvényszéket.

A hatályon kívül helyezett régi ítélethez képest 2022 márciusában még súlyosabb büntetést kapott Budaházy György a megismételt eljárásban: az elsőfokú ítélet 17 év fegyházról szól. A Hunnia-per terrorcselekményekben bűnösnek talált vádlottjait mind 10 év feletti szabadságvesztéssel sújtja a Fővárosi Törvényszék ítélete. Az indoklás szerint bőséges bizonyíték állt rendelkezésre a vádlottak bűnösségére, terrorcselekményért pedig akár életfogytiglant is lehetne adni, csak ebben az ügyben a szerencsének köszönhetően legalább nem halt meg senki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!