Főpolgármester-helyettes: Marad a Horn Gyula sétány

2023. március 27. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

A kormányhivatal nincs abban a helyzetben, hogy utasítsa a fővárosi önkormányzatot. Márpedig a közgyűlés nem akar új nevet adni Horn Gyula, volt szocialista kormányfőről elnevezett sétánynak – derült ki Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nyilatkozatából.

„Sajnáljuk, hogy kisstílű politikai vita lett egy közterület elnevezéséből. Egy nemzetközileg elismert és Magyarországon legitim módon megválasztott miniszterelnök érdemesített arra, hogy közterületet nevezzenek el róla” – így reagált a XIII. kerületi önkormányzat a Népszava kérdésére, hogy Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal főispánja (Józsefváros volt fideszes polgármestere) szerint harminc napon belül át kell keresztelni a Horn Gyuláról elnevezett sétányt.

Kiss Ambrus a Népszavának nyilatkozott.

„Sára Botond, bár főispán, még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak”

– mondta a lapnak a főpolgármester-helyettes. A kormányhivatal törvényességi észrevételt tett, a fővárosi közgyűlés számára nem kötelező megváltoztatni a Horn Gyuláról elnevezett közterület nevét.

A közgyűlés – folytatta – harminc napon belül megtárgyalja a kérdést, ha pedig fenntartja azt az álláspontját, amit előzőleg már két alkalommal megszavazott, akkor marad a Horn Gyula sétány elnevezés a XIII. kerületben. Kiss Ambrus elmondása szerint Sára Botondnak ebben az esetben lehetősége lesz bírósághoz fordulni, ahogyan az máskor már előfordult. Aztán majd kiderül, a bíróság hogyan ítéli meg az ügyet.

Forrás: Google Street View
Forrás: Google Street View

Ahogy korábban írtunk róla, a Budapesti Kormányhivatal szerint jogszabálysértő, hogy Horn Gyuláról neveztek el sétányt a XIII. kerületben, ezért Sára Botond főispán felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a fennálló jogszabálysértő helyzetet 30 napon belül szüntesse meg, vagyis nevezzék át a sétányt – az erről szóló határozatot Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke posztolta a Facebookon. A Mi Hazánk saját „antikommunista sikerének” tartja, hogy a párt bejelentése nyomán „meg kell változtatni a Horn Gyula sétány nevét”.

Ha egy budapesti kerület szeretne közterületet elnevezni valakiről, akkor azt a mostani szabályok értelmében jóvá kell hagyatnia a fővárosi közgyűléssel. Így történt a 2013-ban elhunyt Horn Gyula esetében is.

A fővárosi közgyűlés tavaly nyáron hozzájárult ahhoz, hogy Angyalföldön sétány viselje a volt MSZP-s miniszterelnök nevét. „Tudjuk, volt olyan, hogy Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt. Amikor utcát (sétányt) nevezünk el róla, amellett is hitet teszünk, hogy a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani” – érvelt a szavazáskor Karácsony Gergely főpolgármester. A fővárosban kisebbségben lévő Fidesz képviselői nem támogatták a javaslatot.

A lap ír arról is, hogy a közterületek elnevezésről szóló, a fideszes Tarlós István idején elfogadott fővárosi rendelet – leegyszerűsítve – csak annyit ír elő, hogy legalább öt évnek kell eltelnie a névadó halála után, az illetőnek a maga területén kiemelkedő jelentőségű, közmegbecsülésnek örvendő személynek kell lennie. Az önkormányzati törvény azonban azt is rögzíti, hogy közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki részt vett „a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában”. A törvény nem definiálja, hogy ez pontosan mit jelent.

Ha kétség merül fel, akkor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását lehet kérni. A Horn Gyula sétány ügyében ilyen eddig nem történt a Népszava szerint.

Kiss Ambrus azt is elmondta a Népszavának, hogy a fővárosi közgyűlésben senki nem akadt, aki előzőleg kikérte volna az MTA véleményét Horn Gyula politikai múltjáról. A Mi Hazánk hivatkozik ugyan egy másik ügyben hozott MTA-állásfoglalásra, de azt Sára Botond nem csatolta a törvényességi észrevételéhez. Egyébként pedig mivel a közgyűlési döntés már megszületett, utólag ilyen szempontból nincs is jelentősége az MTA megállapításának – írja a lap.

Bár a főpolgármester-helyettes nem kívánt belemenni annak értékelésébe, hogy Horn Gyula milyen szerepet töltött be a Kádár-korszakban – úgy érzi, ez meghaladná a hatáskörét –, szerinte a fővárosi közgyűlésnek nincs oka megváltoztatni korábbi határozatát. „Helyesen jártunk el, amikor úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a XIII. kerületi önkormányzat javaslatát, és közterületet nevezünk el a volt miniszterelnökről” – jelentette ki Kiss Ambrus a Népszavának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!