Csúszik az ÁSZ jelentése a tiltott kampányfinanszírozás gyanúja miatt

2023. március 27. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva

Az Állami Számvevőszék nem tudja a törvényben meghatározott időre elkészíteni az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölő szervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést, mert tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel – jelentette ki az ÁSZ elnöke hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Az MTI beszámolója szerint Windisch László közölte: szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonása is, mert jelentős összegek esetén a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel.

Itt említette a titkosszolgálati jelentéseket, amelyek szerint az ellenzéki pártok kampányát a Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból is finanszírozták. Az ÁSZ-nak törvényi kötelessége a vizsgálat lefolytatása valamennyi választás után, és itt pedig szükségessé vált a pártként nem működő, ám a választási kampányban aktívan részt vállaló MMM vizsgálata is.

Az ellenzéki pártok beadták az ÁSZ-hoz a kampányfinanszírozásról szóló beszámolójukat, ám ennek hitelességét illetően kétely merült fel, hiszen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter maga nyilatkozta, hogy a közös kampány jelentős hányadát az MMM finanszírozta. Vagyis egyértelművé vált, hogy a közös kampányhoz kötődő események finanszírozása az MMM-en keresztül történt, az MMM pedig külföldi szervezetektől kapott pénzt. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ÁSZ részéről a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése éppen azért történik, hogy kiderüljön, sor került-e tiltott finanszírozásra. Úgy tűnik, történt ilyen – fogalmazott Windisch László. A jelentést azután hozzák nyilvánosságra, hogy annak eredményét egyeztették valamennyi érintett párt vezetőjével.

Éppen hétfőn írta meg a Mandiner, hogy Kósa Lajos tájékoztatása szerint akár már május előtt kezdeményezheti a Fidesz a választási törvény szigorítását, amellyel a külföldről érkező kampányfinanszírozás lehetőségét zárnák ki – és ezt május előtt át is vinnék, hogy a jövő évi önkormányzati választások már eszerint futhassanak le. A szabályok betartásának ellenőrzését ebben az esetben is az Állami Számvevőszék kapná meg feladatául.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!