Porátfúvásra kell számítani az M3-as autópályán Hatvannál

2023. március 25. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Porátfúvás alakult ki az M3-as autópályán Hatvan térségében – figyelmeztetett az Útinform szombat délután, írja az MTI. Az erősödő szél miatt a sztráda 60-as kilométerénél kell számítani porátfúvásra, a Komárom-Esztergom vármegyei Tata–Komárom (Szőny) összekötő út több szakaszán is előfordulhat hasonló. A porátfúvások miatt akár 50 méter alá is csökkenhet a látótávolság.

Az erős szél okozta porvihar miatt voltak rosszak a látási viszonyok március 11-én, szombaton is, amikor harminchat autó és öt teherautó összetört, tizenkilenc jármű kigyulladt, majd egy részük fél órán belül teljesen kiégett az M1-es autópályán történt tömegbalesetben Herceghalomnál.

A közúti közlekedésről szóló törvény tizennegyedik paragrafusa szerint az útkezelő saját hatáskörben dönthet úgy, hogy az időjárási körülmények miatt eltereli a forgalmat, esetleg másfajta korlátozást is bevezethet, például csökkenti a sebességhatárt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!