Álhírnek tartja a főszervező, hogy élve perzselték volna meg a disznót

2023. március 24. – 15:07

Másolás

Vágólapra másolva

Még magánál volt a disznó az V. Nyírségi Böllérfesztiválon Nyíregyházán, amikor elkezdték megperzselni a testét, a Malacvédő Alapítvány szerint ez állatkínzásnak minősül, több állatvédő szervezettel közösen feljelentést tettek – mondta a Telexnek Tóth Anita, a Malacvédő Alapítvány tagja.

A főszervező Napkorona Hagyományőrző Lovas és Lövész Egyesület egy nappal az esetről készült videó kikerülése után viszont úgy reagált, álhír terjed, és minden az állatvédelmi jogszabályoknak megfelelően történt.

A főszervező, Támba Miklós ezt írta: „csakúgy, mint az eddigi 20 nemzetközi böllérversenyünkön, 2023. március 4-én is a húsfeldolgozás teljes folyamata (beleértve a szúrást is) az állategészségügyi és állatvédelmi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történt. Mind a jelenlévő 17 csapat követte a főszervező Napkorona Hagyományőrző Lovas és Lövész Egyesület versenykiírását.

A rendezvény kezdetétől a helyszínen hivatalból tartózkodó Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály ellenőre semmilyen kifogással nem élt

– kiemelt figyelmet fordított a kábítás, s kivéreztetés folyamatára-, mindent a jogszabályokban leírtaknak megfelelőnek talált. Ezért minden olyan álhírt, ami a több mint két évtizedes múlttal rendelkező böllérversenyünk kapcsán felmerül, s rossz hírünket kelti, határozottan elutasítunk.”

Tóth Anita, a Malacvédő Alapítványtól viszont azt mondta, két hasonló ügyük volt korábban: az egyik folyamatban van, a másikat tavaly lezárták. A lezárt ügynél a böllérfesztiválon nem jól szúrták meg a disznót, és még élt, amikor megperzselték volna. Nem jutott el azonban a megégetésig a folyamat, mert időben észlelték, hogy az állat még nem halt meg.

A civil szervezet akkor is feljelentést tett, aminek az lett a vége, hogy a résztvevő csapat 500 ezer forint pénzbírságot kapott.

Azért nem lett súlyosabb ítélet, mert a döntéshozók szerint nem volt szándékosság az ügyben, hanem a résztvevők nem voltak tudatában a szakszerű eljárásnak.

Tóth Anita lapunknak arról is beszélt, szigorúan van szabályozva, hogyan lehet feldolgozni a disznókat. Az állatok kíméletéről szóló törvény szerint az állatnak tilos olyan fájdalmat okozni, ami elkerülhető lenne, ám ez szerinte mégis mindhárom ügyben megtörtént. Az élve megperzselt disznónál még nagyobb pénzbírságra számítanak, és szerintük az állatkínzás ténye is megvalósult.

Az utóbbi időben egyre több hasonló ügy jut el hozzájuk, ami Tóth Anita szerint összefüggésben van azzal, hogy nagy divattá váltak a böllérfesztiválok. A szervezet aktivistái már direkt azért járnak hasonló eseményekre, hogy a visszaéléseket kiszűrjék.

„Sajnos az látszik, hogy ahová ők elmennek, ott minden esetben kifogásolható az állat életének a kioltása.”

Tóth Anita aggódik, hogy a jó idő beköszöntével egyre több böllérfesztivál lesz. Szerinte ha nem történik komolyabb beavatkozás, szinte minden ilyen rendezvényen előfordulhat hasonló eset.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!