2022-ben is apadt a főváros és dagadt az agglomeráció

2023. március 22. – 09:07

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatódik a kiköltözési hullám, az Ingatlan.com friss elemzése szerint 2022-ben is csökkent Budapest lakosságszáma, miközben a környező települések továbbra is népszerűnek számítanak.

Érd gyarapodott a legjobban, 821 fővel nőtt a fővárosi agglomerációhoz tartozó városban élők száma. Az érdi átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon pedig egy év alatt 16 százalékkal 753 ezer forintra emelkedtek. Utána szintén a fővárosi vonzáskörzethez tartozó települések következnek: Erdőkertes, Nagytarcsa, Biatorbágy és Gyömrő 343–360 fős bővülést ért el egy év alatt. A népszerűség az árakban is visszaköszön: az érintett településeken lévő ingatlanok átlagos négyzetméterára pedig 4-21 százalékkal, 661-813 ezer forintra emelkedett.

Forrás: Ingatlan.com
Forrás: Ingatlan.com

A legjobb tízben az egyetlen nem Pest vármegyei település Hajdúsámson. A Debrecen vonzáskörzetében található településen a lakosok száma 254 fővel bővült, az átlagos négyzetméterárak pedig 15 százalékkal 439 ezer forintra emelkedtek.

A kisebb települések közül kiemelkedik például a falusi csokos borsodi, közvetlenül a szlovák határnál fekvő település, Zsujta, ahol a 22 százalékos lakosságbővülést (ez 53 főt jelent) 117 százalékos ingatlandrágulás kísérte.

A főváros lakossága eközben 13 ezer fővel tovább csökkent 1,63 millióra.

A legnagyobb vesztesek között van még Budapest IV. és XXI. kerülete, valamint Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc, hiszen 1133–2259 fővel csökkent a lakosságuk, a négyzetméterárak ugyanakkor így is 13–21 százalékkal emelkedni tudtak.

Forrás: Ingatlan.com
Forrás: Ingatlan.com

„A lakosságszám-csökkenést elkönyvelő budapesti városrészek és vármegyeszékhelyeken bekövetkező lakásdrágulás azzal magyarázható, hogy az arányokat tekintve mindössze 1 százalék körüli mértékben esett vissza a népesség, így marad kereslet az ottani lakásokra” – derül ki az elemzésből.

Korábban írtunk a 2021-es trendekről az OTP Ingatlanpont elemzése és a KSH adatai alapján. 2021-ben hasonló megfigyeléseket tettek az elemzők: míg Budapest lakossága egyre apadt, a környező települések lélekszáma tovább duzzadt az újonnan betelepülőktől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!