A Fideszt támogató szerbiai magyar párt és leszerelt katonák is kaphatnak a KSH népszámlálós tabletjeiből

2023. március 21. – 10:21

A Fideszt támogató szerbiai magyar párt és leszerelt katonák is kaphatnak a KSH népszámlálós tabletjeiből
A népszámláláshoz használt tablet egy számlálóbiztosnál 2022. október 20-án – Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A népszámláláshoz használt tabletek egy részét, 22 ezer darabot iskolák kapják meg, ezt a Belügyminisztérium már korábban nyilvánosságra hozta. Arról azonban eddig nem volt szó, hogy a maradék tablettel mi lesz a helyzet: a Hvg.hu szerint „a Fidesz szólamaival a főpolgármester ellen hergelő társaságnak, leszerelt katonáknak, valamint a Fideszt támogató szerbiai pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek is” jut belőle.

Az összeíráshoz a számlálóbiztosok 34 500 darab tabletet használtak, amelynek egy része használt, de nagy része teljesen új volt. A KSH két részletben összesen csaknem 2,7 milliárd forintot költött a tabletekre, amelyeknek csak a tárolása további mintegy 300 millióba került. Ennyi eszközre már nincs szüksége a KSH-nak, ezért is döntöttek az „újrahasznosítás” mellett, írja a Hvg.hu.

A KSH a 34 500 tabletből 2500-at megtart magának, 22 ezret az iskolák között oszt szét, marad azonban még néhány, amit ennél sokkal kevésbé indokolt helyekre ajándékoz. A Hvg.hu egy friss, a kormány honlapjára társadalmi egyeztetés céljából feltett törvénytervezetben rábukkant arra, kik a kedvezményezettek a maradék 10 ezer tabletre. A törvényjavaslathoz mellékelt hatásvizsgálati lapon „kérelmező szervezeteket” emlegetnek, és egy listát is mellékelnek. A felsorolás szerint az alábbiak kaphatnak a tabletekből:

  • védőnők;
  • nyugdíjas-szervezetek;
  • OPSZ – Országos Polgárőr Szövetség;
  • fogyatékosággal élőket képviselő érdekszervezetek;
  • obsitosok;
  • gazdák;
  • falugazdász-hálózat;
  • Vajdasági Magyar Szövetség;
  • Civilút;
  • Pesti Fiatalokért Egyesület;
  • Miniszterelnökség Kisebbségi Önkormányzatok;
  • Élelmiszermentő Központ.

Az obsitos a szolgálati idejét kitöltött, akár nyugdíjas katonát jelenti. A Civilút nemrég 133 milliós támogatást kapott a Rogán Antal vezette tárcától, a Vajdasági Magyar Szövetség pedig egy Fidesz-barát párt Szerbiában.

A Norvég Alap helyére lépett állami Civil Alapból is milliókkal támogatott Pesti Fiatalokért Egyesület „eddig főleg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy beszállt a kormány és a Fidelitas mellé Karácsony Gergely főpolgármesternek a fővárosi dugók miatti ekézésébe”, írja a Hvg.hu.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!