15 millió forintot csalt ki áldozataitól a kamuorvos, dr. Fischer

2023. március 21. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

15 millió forintot csalt ki áldozataitól az a férfi, aki hol Bagdadban praktizáló, hol pedig Amerikában élő orvosnak adta ki magát. A dr. Fischer és a Kovács András álneveket használó férfi közel egy tucat nőt vert át a meséivel – írja a Police.hu.

A férfi 2022 februárjában dr. Norbert Fischer néven tűnt fel az egyik közösségi oldalon. Kizárólag nőket keresett meg, és szánalmat ébresztve előadta nekik, hogy amerikai állampolgár, sebészként dolgozik az iraki fővárosban, ám hamarosan lejár a munkaszerződése. A meséje szerint egy közel kétmillió dolláros összeghez jutna hozzá, de ehhez segítségre van szüksége. Az asszonyok bedőltek neki.

A csaló a csomagküldő szolgálat vámkezelési költségére hivatkozva különböző összegeket kért átutalni a megadott számlaszámra. Ezzel a módszerrel közel egy tucat nőt vert át, volt köztük, aki többször is fizetett. A majdnem négy hónapon át tartó átverésekkel megközelítőleg 15 millió forintot csalt ki áldozataitól, volt, akik 135 ezer forintot, de volt olyan is, aki 5,8 millió forintot utalt át neki.

A pénzeket egy 72 éves maglódi özvegyasszony vette fel, átváltotta bitcoin valutára, majd továbbutalta a dr. Fischer által megadott bitcoin fiókba. A maglódi asszonyt egy másik mesével tette áldozatává: neki Kovács Andrásként mutatkozott be egy online társkereső oldalon. Azt állította, hogy ő egy Dunántúlról származó, Amerikában élő orvos, aki a szülei halála után költözött a tengerentúlra, és korábban dolgozott Afganisztánban is.

A beszélgetések, levélváltások alatt kölcsönös szimpátia és vonzalom alakult ki közöttük, a férfi magyarországi találkozójukra készült, amikor „váratlan” balesetet szenvedett – persze ez is az átverés szerves része volt. Azt állította, hogy a baleset miatt kórházi költségei keletkeztek, és nem tud a pénzéhez hozzáférni, ekkor kérte meg az asszonyt, hogy vegyen ki, váltsa át, majd fizesse be az összegeket. Az utolsó alkalommal egymillió forint utalgatását kellett volna intéznie, ám a bankban közölték vele, hogy a számlát zárolták, a pénzhez nem lehet hozzáférni. Ezt az információt még továbbította „hódolójának”, akinek ezután hirtelen nyoma veszett.

A 72 éves asszony elleni nyomozást elkülönítették az alapügytől. A csalás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán. A pénzmosás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!