Budán ketten vertek eszméletlenre egy férfit, akit újra is kellett éleszteni

2023. március 19. – 20:28

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra vasárnap délután kettő körül érkezett bejelentés, hogy a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren két férfi ver egy harmadikat, írta a Police.hu.

A három férfi közül az egyikőjüket egy padra borulva találták meg a kiérkező rendőrök. A férfi a kapucnijánál fogva fennakadt a pad háttámláján, és már nem lélegzett, így azonnal megkezdték az újraélesztését, amit később a mentőszolgálat munkatársai folytattak.

A sikeres újraélesztést után a férfit kórházba vitték, míg a másik két férfit elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. Elszámoltatásuk jelenleg is folyamatban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!