Krisztián befizetett 2 millió forintot egy új Hyundai-ra, várt egy évet, aztán nem kapott semmit

Legfontosabb

2023. március 17. – 07:01

Krisztián befizetett 2 millió forintot egy új Hyundai-ra, várt egy évet, aztán nem kapott semmit
Fotó: Stanislav Kogiku / APA-PictureDesk / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasónk 2021 végén rendelt egy új Hyundai villanyautót, és kifizetett kétmillió forint előleget egy hivatalos márkakereskedésnek. A cég fél év után arról tájékoztatta, hogy a gyár megváltoztatta a típus felszereltségét, ezért az autó is drágult, majd később további fél év haladékot kértek az átadásra. Az újabb határidő lejárta előtt azt írták, hogy 2023 közepén, vagy végén adják majd át az Ioniq 5-öt, és bár olvasónk ebbe is beleegyezett, végül néhány hete a márkakereskedés mondta le a megrendelést. Kérdésünkre az importőrrel együtt a koronavírus-járványra és az orosz–ukrán háború okozta alkatrészellátási-nehézségekre hivatkoznak.

Nehéz lenne megmondani, hogy valójában hányan szeretnének új autót vásárolni Magyarországon ahhoz a 111 ezres sokasághoz képest, akiknek tavaly valóban sikerült ez, hiszen a koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború és az ezek nyomán kialakult alkatrészhiány alaposan összekuszálta az autógyárak működését. További nehézség, hogy bizonyos márkák üzleti tervében nem ugyanakkora súllyal szerepel az itteni piac, mint például a német, ahol a villanyautókhoz néhány ezer eurónyi állami támogatást adnak, ezért dinamikusan bővül a kereslet, és eleve nagyobb a vásárlóerő.

A felsoroltakkal gyorsan le is tudhatnánk olvasónk, Krisztián félresikerült autóvásárlási ügyét, de a kép valójában sokkal sötétebb. 2021 november 30-án rendelte meg új autóját, egy Hyundai Ioniq 5 villanyautót, amelynek legmagasabb felszereltségű változata akkor a 72,6 kilowattóra kapacitású akkumulátorral szerelt, összkerékhajtású First Edition volt. Az Auto Palace Buda Kft. márkakereskedés a kedvezmények levonása után 21 millió 494 ezer forintot kért ezért a modellért. A megrendelést egy olyan cég nevében adta le olvasónk, amellyel megállapodott, hogy a nevére veszi a Hyundai-t, viszont a költségeket állta volna, mivel ő is használta volna az autót.

Rugalmas a szállítási határidő, és az autó ára is változhat

Óvatos vállalkozás az Auto Palace Buda. Egyrészt, a szerződésben várható szállítási határidőként említették a megrendeléstől számított 30 hetet, másrészt a fenti vételár 375 forintos euró-forint árfolyam esetén volt érvényes. A kereskedés előre jelezte, hogy ennél magasabb euró-forint árfolyam drágíthatja az autót az átadás előtt, amivel kapcsolatban annak sincs szüksége magyarázatra, aki az utóbbi évben trappista sajtot vásárolt bármely magyar élelmiszerboltban. Ugyanakkor ilyen esetekben a vevők elállhattak a szerződéstől.

Krisztián mindkét paramétert vállalta, és 2 millió forint előleget utalt át az autóért, majd megkezdődött a boldog várakozás. Hyundai helyett egy levelet kapott 2022. június 4-én, tehát röviddel a remélt átadási időpont előtt. Ebben az Auto Palace munkatársa leírta, hogy a Hyundai némiképp módosította az Ioniq 5-öt: egyebek mellett akkumulátor-előfűtés került az autóba, és megjelent a távoli szoftverfrissítés lehetősége, viszont a napelemes tetőpanel kikerült a konstrukcióból. Mivel az Ioniq 5 akkumulátorkapacitását 77,4 kWh-ra növelték, a hatótáv 5,5 százalékkal több lehet.

Bár ez a sok fejlesztés elvileg 4 millió forinttal növelte volna az eredetileg rögzített vételárat, az importőr és a kereskedés a különbözet jelentős részét átvállalta, így Krisztiánnak csak egymillióval kellett volna többet fizetnie a Hyundaiért.

Két napot adott az Auto Palace Buda a döntésre, amit azzal indokoltak, hogy 88 magyarországi vásárló kapott hasonló levelet, és sietni kell, hogy a gyár befogadja a módosításokat. Krisztián vállalta a felárat. Szintén érdekes részlet, hogy új megrendelésnek nevezték a levélben azt, amit a kereskedés továbbított a gyár felé, egyúttal azt ígérték, hogy akár még 2022-ben, vagy legrosszabb esetben 2023 első negyedévében megérkezhet az autó.

Nagyon finom szövegezésű ez a levél. Gyakorlatilag úgy változtatta meg a cég a megrendelés összes lényeges részletét, tehát az átadási időpontot, a vételár összegét és a műszaki paramétereket, hogy ha Krisztián olvasott akkoriban autópiaci elemzéseket, még így is szerencsésnek érezhette magát, hogy a nagy csiphiány közepén lesz bármilyen autója. Beleegyezett a módosításba, és tovább várt.

Az Ioniq 5 hátulnézetből – Forrás: Hyundai
Az Ioniq 5 hátulnézetből – Forrás: Hyundai

2022 októberében újabb levelet kapott a kereskedéstől. Ebből az derül ki, hogy a Hyundainál egyszerre gyorsult fel és lassult tovább az ügymenet. Ezúttal egy napot adtak neki, hogy eldöntse, továbbra is fenntartja-e megrendelését abban az esetben, ha az Ioniq 5 átadását ismét elhalasztják, így az 2023 második, vagy harmadik negyedévében kerül a gyártósorra. Emlékezzünk, ez az eredetileg is csak halványan ígért 2022 közepi átadási időponthoz képest már akár 1-1,5 év csúszást jelentett volna!

Fölöslegesen várt, nem kapott autót, de a kereskedés meg tudta magyarázni

Krisztián ebbe is beleegyezett, mert nagyon szeretett volna egy új Hyundai villanyautóban ülni. A merkúros időket hűen rekonstruáló folyamat néhány hete, február 27-én vett újabb fordulatot – de nem azzal, hogy 30 helyett 60 hét elteltével átadták az autót. Hanem egy újabb levéllel. Krisztián előzőleg, decemberben saját cége nevére íratta át a megrendelést, ezért az Auto Palace Buda ügyvezetője ezt a vállalkozást értesítette arról, hogy a 2021 novemberében leadott, majd kétszer módosított megrendelést lemondja a kereskedés, semmilyen autót nem adnak olvasónknak, a több mint egy éve befizetett előleget pedig visszautalják. Ez cikkünk készítése óta meg is történt.

Az Auto Palace Buda vezetője egyebek mellett globális összefüggéseket vázolt amikor leírta, hogy a lemondás hátterében a Hyundai Motor Holding Kft., tehát a magyarországi importőr döntése áll, amellyel a Hyundai Motor Europe GmbH, a dél-koreai márka európai központja közölte a rossz hírt. A levezetésben az is szerepel, hogy nem ez a cég a felelős a történtekért, és még csak nem is a megrendelt Ioniq 5 First Edition gyártását modellváltás (!) miatt törlő gyártó, hanem a koronavírus-járvány, továbbá az orosz–ukrán háború és ennek az alkatrészellátásra, illetve a gyárak működésére gyakorolt hatásai.

Az Auto Palace Buda vezetője nem áll meg itt. Mint a levél folytatásában írja, a cég nem tartja megalapozottnak a szállítás késlekedése vagy a szerződés meghiúsulása miatt benyújtott vásárlói kártérítési igényeket. A magyarázat szerint azért nem, mert a fenti problémák 2020-óta fennállnak, mindenki a nemzetközi helyzet bizonytalanságának tudatában rendelte meg az autóját. Mi következik ebből? Az Auto Palace Buda szerint sem maga a márkakereskedés, sem az importőr, sem a Hyundai európai központja, és maga a Hyundai sem felelős a történtekért.

Ugyanebben a levélben azt is kifejtik, hogy a továbbiakban csak akkor vesznek fel megrendelést az Ioniq 5-re, ha már legyártották az autót, és az elhagyta a Hyundai raktárát. Mindez azért érdekes, mert így viszonylag nehéz megszervezni a gyártást, vagy akár készleten tartani bármilyen autót, esetleg kezelni azokat a megrendeléseket, amelyekben az egyes példányok színe, felszereltsége, vagy ezek kombinációja tér el a megszokottól.

A Hyundai nem tehet semmiről?

Az ügyben megkerestük az Auto Palace Buda Kft.-t, amelynek ügyvezetője, Zei Zoltán válaszaiban azt írta a Telexnek, hogy a márkakereskedés a magyarországi importőrtől kapott kondíciók alapján tud vagy nem tud autót szállítani. Így azon felül, amit az olvasónknak leírtak, semmit nem tudnak hozzátenni az ügyhöz. Zei szerint üzletileg és az ügyfelek számára ugyanolyan drámai, ha le kell mondani egy megrendelést és vissza kell fizetni az előleget. Úgy látja, hogy a kereskedés és a Hyundai importőre egyaránt károsultja az esetnek, hiszen, idézem: „a munkánkat elvégeztük, még sincs bevételünk, önhibánkon kívül. Ha a gyár nem szállít nekünk autót, akkor sajnos semmit sem tudunk tenni.”

Mivel erre külön rákérdeztünk, az Auto Palace Buda válaszában szintén szerepel, hogy kedvezményt sem tudnak kínálni Krisztiánnak egy másik autóra, hiszen jelenleg egyetlen, a megrendelésben szereplővel azonos Ioniq 5-jük sincs. A levél azzal zárul, hogy ha kapnak megfelelő villanyautókat a gyártól, először a mostani ügyben érintett vevőknek fogják azokat felajánlani.

Az importőr válaszai tovább színezik a magyarországi újautó-piac utóbbi harminc évének legabszurdabb esetéről alkotott képet, eltekintve attól, hogy ebben is szerepelnek az iparág globális problémáit taglaló részletek. A Hyundai Holding Hungary azzal kezdi, hogy mivel az importőr nem áll szerződésben a végfogyasztóval, a szerződéskötéssel kapcsolatban a márkakereskedések érintettek.

További fontos érv, hogy mivel a gyár egy-egy modell konstrukcióját az év során is módosíthatja, az autók ára pusztán emiatt is emelkedhet, hiszen új fejlesztéseket, felszereltségeket, opciókat építenek be. A Hyundai korábban nem mondott le megrendeléseket a fentiek miatt, ezúttal viszont Krisztiánéval együtt hatvan Ioniq 5-re kötött szerződést töröltek Magyarországon.

Szórakoztató mellékszál, hogy míg az első modellváltás, tehát például a nagyobb akkumulátor bevezetése után még fel tudták kínálni az olvasónk esetében szereplőhöz hasonló megrendelésmódosítást, az újabb váltás után a Hyundai európai központja jelentősen csökkentette az Ioniq 5-ök elérhető darabszámát, így ezekből nem lesz belátható időn belül annyi, hogy kiszolgálják az itteni vevőket.

Az autó megérkezett, de drágább lett

A fentieket teljesen jogszerűnek tartja mindkét cég, ahogy az új autók megrendelését követő áremeléseket, vagy ahogy sokszor nevezik, a pótbefizetések gyakorlatát is. Ennek egy meglehetősen érdekes alfaját kísérelték meg a Telex egyik munkatársának esetében, aki tavaly február végén rendelte meg új autóját, egy Hyundai Kona N SUV-t, amelyet a megrendelés szerint 8-16 héten belül, vagyis legkésőbb 2022. júniusban meg kellett volna kapnia.

E helyett a cég később szóban arról tájékoztatta, hogy az átadás időpontja 2022. november-december környékére csúszhat. Végül idén januárban érkezett meg az eredetileg 12,5 millió forintos Kona N, de az autót csak abban az esetben akarták átadni munkatársunknak, ha kifizeti a megrendeléskori és az átadás időpontjában érvényes árak közti különbözetet, körülbelül hárommillió forintot. Ügyvédhez fordult, aki azt tanácsolta neki, hogy szólítsa fel levélben a céget, hogy 8 napon belül adják birtokba az autót az eredeti áráért, ellenkező esetben jogi útra kívánta terelni az ügyet. A cég végül meghátrált, és az eredeti áron adta el a Konát.

A Kona N-re egy évet várt munkatársunk, majd csak némi huzavona után kapta meg – Forrás: Hyundai
A Kona N-re egy évet várt munkatársunk, majd csak némi huzavona után kapta meg – Forrás: Hyundai

Mivel a Hyundai képviselete részben az autóipart érintő körülményekre hivatkozva tette a fenti lépéseket, megkerestük a Magyar Suzuki Zrt.-t, amely a magyar piac két legnépszerűbb autóját, az S-Crosst és a Vitarát is forgalmazza. A cég válasza szerint a két modell többféle felszereltséggel és színben azonnal megvásárolható a raktárkészletről, ugyanakkor bizonyos színekben és felszereltséggel 1-4 hónapot kell rájuk várni.

A hivatalos Suzuki-márkakereskedések tavaly nem kötöttek szerződést olyan autókra, amelyeknek bizonytalan volt az átadási időpontja, ezért sem fordult elő, hogy egy megrendelt autó árát megemelték az átadás előtt, noha a cég népszerű modelljei áprilisban és szeptemberben is drágultak, az eltérés összesen 20 százalék volt. A Suzuki válaszaiban hozzáteszi, hogy bizonyos várólistán szereplő ügyfelek esetében nem vállal árgaranciát, de ez a rövid időszakokra vonatkozó listák miatt keveseket érinthet és a vásárlók ilyenkor elállhatnak a szerződéstől, ahogy ezt a Hyundai ügyfelei is megtehették.

15-25 százalékkal emelkedett a Porsche Hungária, vagyis a legnagyobb magyarországi importőr által kínált autók ára 2022-ben, és a cég decemberben szokatlan lépést tett, amikor az addigi forintos árlistáit euróalapúra cserélte. A döntés a Volkswagent, a Seatot, a Cuprát, illetve a Skodát is érinti, és bár az autók árát forintban is megadják, az összegek az árfolyammal együtt mozognak. Az új rendszert csak az Audi és a VW haszonjárművek esetében nem vezették be, ennek ellenére a cég Telexnek küldött nyilatkozata szerint sem a márkák, sem az ügyfelek nem mondtak vissza megrendelést. Ehhez persze az is kellett, hogy a PoHu által forgalmazott új autók esetében sem változtatják meg a megrendelésben szereplő árakat, illetve nem kérnek pótbefizetést a vásárlóktól az átadás előtt.

Mivel a Toyota szintén jelentős szereplő a magyar piacon, azonos kérdéseket küldtünk a márka és a hozzá tartozó Lexus importőrének is, ahol tavaly több részletben, összesen 15-25 százalék áremelést hajtottak végre, modelltől függően. A cég Telexnek adott válaszai szerint igyekeztek sokáig fenntartani a megrendelésekben szereplő árakat, később azonban kénytelenek voltak emelni ezeket is. Ez ügyben arra hivatkozik az importőr, hogy a szűkös gyártási kapacitások miatt a Toyota azokra a piacokra biztosít több autót, ahol profitot és nem veszteséget termel. Mint írják, a márka európai leányvállalata az orosz-ukrán háború, illetve az orosz gyártás és forgalmazás megszűnése miatt eleve komoly profitabilitási kihívásokkal küzdött. Az utólagos áremelésben érintett vásárlók könnyen lemondhatták megrendelésüket, ha nem fogadták el a megváltozott feltételeket, de számukról nincs statisztikája a cégnek.

Szakjogász: nehéz fogást találni a hasonló ügyeken

Dr. Vágány Tamás, fogyasztóvédelmi ügyekben jártas szakjogász a fenti eset kapcsán kiemeli, hogy egy új autó megrendelésekor olyan szerződés jön létre a kereskedés és a vásárló közt, amelyben megegyeznek a lényeges elemekben, tehát, hogy az ügyfél mit vesz meg, mennyiért, illetve milyen szállítási határidővel. A szerződés mindkét felet köti, fő szabály szerint azt teljesíteni kell.

Az ügyvéd szerint a nemteljesítés szerződésszegést jelent, ugyanakkor, teszi hozzá, nagyon fontos jogilag, hogy a megrendelésben milyen kikötéseket fogadtattak el a vásárlóval a módosítására (szállítási határidő, felszereltség, szín stb.) és az elállásra vonatkozóan. Krisztián esetében eleve elég tág kereteket szabott magának a cég a részletek megváltoztatására, például az árfolyamváltozással és a szállítási időponttal kapcsolatban, de erre más márkák esetében is érdemes figyelni a mostani helyzetben.

A szakjogász szerint elképzelhető, hogy egy szerződés teljesítése szakszóval élve lehetetlenül, és ilyenkor a szerződés megszűnik. Ilyen esetnek minősülhet, amikor a kereskedő felé az importőr és a gyártó – a rendelés felvétele ellenére – ténylegesen nem szállít. A lehetetlenülést igazolnia kell a kereskedőnek Dr. Vágány Tamás szerint, mert egyébként arra bárki hivatkozhat, miközben esetleg más indoka van a szállítás lemondásának. Ilyen helyzetben a törvény értelmében azonnal tájékoztatni kell a megrendelőt, és vissza kell téríteni a befizetett összeget. A késedelmes tájékoztatásból eredő kárért a kereskedő felel, de Dr. Vágány Tamás úgy látja, hogy ilyen esetben nem illeti meg kamat a megrendelőt.

A fenti eset általános tanulsága, hogy nagyon alaposan el kell olvasni minden újautó-megrendelési szerződést, különösen azokat a részleteket, amelyek a kereskedés és a vásárló elállására, illetve az időközi ármódosításra vonatkoznak.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!