A szakképzések vezetői milliós jutalmakat, míg az oktatók csak tízezreket kaptak 2021-ben

2023. március 13. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

„Itt az ideje, hogy beszéljünk a szakképzésben tapasztalt igazságtalan jutalmazási rendszerről is” – mondja Tóth Endre a Momentum oktatáspolitikusa abban a Facebookon megosztott videóban, amiben Latabár Endrével, egy budapesti szakképzési intézmény oktatójával beszélt a szakképzésben dolgozók juttatásairól. Az oktató szerint leginkább a fiatal kollégák küzdenek megélhetési gondokkal, akik egy albérletet is próbálnak fenntartani a fizetésükből. Abban a centrumban, ahol Latabár Endre is dolgozik, a dolgozók kapnak cafetéria juttatásokat, bár kiszámíthatatlan, hogy mikor van cafetéria és mikor nincs, és kapnak jutalmi pénzeket a plusz munkákért is. Ő például a diákönkormányzatot segítő oktatóként 30 ezer forint jutalmat kapott.

Ez a pár tízezer forint elenyésző ahhoz képest, amit a választás előtti évben a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vezetői kaptak, akik között 225 millió forintot osztottak szét. Dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke

kereken hatmillió forintot kapott a munkája elismeréséért 2021. végén, ami több, mint egy kezdő oktató kétévi nettó fizetése.

– olvasható Momentum politikusának Facebook bejegyzésében. Az elnök mellett a helyettesei is milliós jutalmakkal térhettek haza: Csontos Dávid és Hudacsek László Péterné 5,4, míg Nagy Zoltán közel 2 millió forintot kapott. Ezek az összegek nemcsak az államtitkárok, de a tankerületi vezetőknek járó jutalmi pénzeket is felülmúlják. Az összes tankerületi igazgató motivációs elismerésének összege összesen 110 millió forint volt 2021-ben.

Tóth Endre 10 hónapos jogi huzavona után szerezte meg a tankerületi igazgatók tavaly év végi jutalmainak összegét, amiket nyilvánosságra is hozott – erről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!