Rendkívüli előleget nyújtanak a biztosítók a M1-esen történt tömegbaleset károsultjainak

2023. március 13. – 17:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz), valamint a gépjármű felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók rendkívüli előleget nyújtanak az M1-es autópályán történt szombati tömegbaleset károsultjainak – közölte a Mabisz hétfőn az MTI-vel.

A Mabisz közleménye szerint a hazai biztosítói közösség már tíz éve megállapodott arról, hogy

katasztrófák esetén nem várják meg a hivatalos rendőrségi vizsgálatok végét, illetve a felelősség kérdésének tisztázását, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kártalanítást.

A szövetség azt is hozzátette, hogy a jogcím nélküli előlegek kifizetésének gyorsasága attól függ, mikor érkeznek be a biztosítókhoz a szükséges rendőrségi igazolások. A tömeges kár rendezésének szabályozása szerint, ha a lezáruló vizsgálatok eredményeként jogerős határozat állapítja meg a kárért való teljes vagy részbeni felelősséget, utólagos elszámolás válhat szükségessé.

A tömegszerencsétlenségben érintett károsultak kárigényeiket saját biztosítójuknál vagy a Mabisznál jelenthetik be.

A szombat kora délután történt tömegbalesetben összesen 41 jármű, közöttük 5 kamion ütközött az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon. Az Útinform információ alapján továbbra is tart a megrongálódott útburkolat helyreállítása a baleset helyszínén.

A munkálatok miatt 8 kilométer hosszan torlódnak a járművek a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán, a herceghalmi csomópont után.

Az Útinform azt kéri, aki csak teheti, már az M0-s autóút csomópontjától az 1-es főutat válassza, de arra is felhívták a figyelmet, hogy az erős forgalom miatt az 1-es főúton Biatorbágy és Herceghalom átkelési szakaszán is torlódik a kocsisor, csak lépésben lehet haladni. Visszatérni az autópályára a 39-es jelű Bicske csomópontban lehetséges.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!