Miután elbírálják Lajcsi halasztási kérelmét, utána kap időpontot a börtönbe vonulására
2023. március 11. – 10:19
Szerda reggel közölte a bíróság, hogy első fokon elutasította Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi halasztási kérelmét. A zenészt 2022. december hetedikén jogerősen ítélték három és fél éves börtönbüntetésre vesztegetés és energialopás miatt, de egészségügyi állapota miatt a bevonulásának elhalasztását kérte január 30-án. Február 15-én így hiába várta a sajtó a kecskeméti börtön előtt, ott értelemszerűen nem jelent meg.
Lajcsi most Hajdú Péter Youtube-on futó Frizbi című műsorában azt mondta, fellebbeztek a döntés ellen. Ügyvédje, Csontos Zsolt szerint arra alapozzák a fellebbezésüket, hogy elmaradt Lajcsi állapotának személyes vizsgálata.
Galambos ismertette még, a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságától kapott egy olyan határozatot, hogy addig nem kapja meg a behívóját a börtönbe, amíg jogerősen el nem bírálják a halasztási kérelmet, így az nem fordulhat elő, hogy koncertről viszik el. Várhatóan 2-3 hét alatt zárják le a halasztásának ügyét jogerősen, és utána érkezhet a behívási parancs.
Lajcsi a műsorban azt is kifejtette, hogy gyógyszereket szed, a birtokáról a tatabányai kórház sürgősségi osztályára vitték március elején, mert rosszul lett.
A bíróság szerdán egyben azt is tudatta, hogy a fellebbezés nem halasztó hatályú. Mivel Lajcsi 125 napot töltött már előzetesben, ezért a rá kirótt büntetésből azt az időszakot levonják, jó magaviselettel bízhat enyhítésben, és akár egy év után is szabadulhat.