A Pécsi Tudományegyetem dolgozóinak több mint fele, 3600-an aláírták a petíciót a béremelésért

2023. március 9. – 21:32

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonöt százalékos béremelést szeretnének a Pécsi Tudományegyetem munkatársai, ehhez pedig már nagyjából 3600-an, a dolgozók közel fele aláírt egy petíciót, számolt be róla az ATV Híradója. Az is kiderült, hogy az aláírók több mint fele az egészségügyi területről érkezett.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének városi elnöke szerint egyre többen tartják megalázóan alacsonynak a fizetésüket. Horváth Csaba már fél éve kezdeményezte a bérkompenzációt, amire a kancellár azt a választ adta, hogy nincs erre lehetőség. Horváth szerint azonban van az egyetemnek még pénze, és legalább a legalacsonyabb keresetűeknek szeretnének valamilyen kompenzációt elérni.

A szakszervezeti vezető szerint a dolgozók közel kétharmadának aláírása elegendő nyomásgyakorlási eszköz lenne ahhoz, hogy megkezdődhessenek a bértárgyalások.

Az ATV-nek a Pécsi Tudományegyetem részéről senki nem nyilatkozott csütörtökön, de egy közleményben azt írták, hogy az egyetem vezetése tudomásul vette a petíciót, jelenleg is tartanak az egyeztetések, melyek lezárulta után majd tájékoztatást adnak ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!