Kommunistázott egyet az egészségügyi államtitkár a MOK-ügyben

2023. február 28. – 12:17

Másolás

Vágólapra másolva

A legsötétebb kommunista időket idézi az, hogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban – mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára kedden az Országgyűlésben.

Az MTI beszámolója szerint az államtitkár a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosításával indokolta az orvoskamaráról szóló törvénymódosítást, amely a kötelező kamarai tagság megszüntetését és az etikai felelősségi szabályok áthelyezését javasolja.

A törvényjavaslatot kivételes eljárásban már kedden tárgyalja és fogadhatja el az Országgyűlés.

„Azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait” – mondta Takács.

A kormány nem nézheti tétlenül, hogy a MOK, visszaélve a tagság feletti hatalmával, veszélyezteti az emberek egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos alapjogát – tette hozzá.

Az államtitkár szerint az elmúlt időszakban sok fontos döntés született az egészségügyben, és a kormány mindig figyelemmel volt arra, hogy a döntések előtt egyeztessen a szakmai szervezetekkel, amelyek egyes javaslatait meg is fogadták, de voltak nézetkülönbségek is. Takács vérlázítónak és elfogadhatatlannak nevezte azt a hozzáállást a kamara részéről, hogy ha nem ért egyet a kormánnyal, akkor a betegellátást veszélyeztető akcióba kezd.

Ráadásul egy olyan területen teszi ezt, ahol korábban a kamara szakmai konszenzusról biztosította a kormányt – tette hozzá.

Szerinte a kamara nem törekszik a megállapodásra és folyamatosan kettős játékot játszott az elmúlt időszakban, az egyeztetéseken konstruktív volt, majd a sajtóban támadást indított a kormányzati döntésekkel szemben. Takács szerint az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban a MOK javaslatait szinte kivétel nélkül átvezették, az új szerződéseket a kamara aláírásra javasolta. Néhány nappal később a kamara mégis azt kérte a tagjaitól, ne írják alá a szerződést és ne vegyenek részt az ügyeleti ellátásban, ami Takács szerint politikai hangulatkeltés volt. Szerinte a kamara valótlan állításokat is terjesztett az új ügyeleti rendszerrel kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!