Koncz szerint a népszavazásokra világos szabályok vonatkoznak

2023. február 27. – 14:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány részéről Koncz Zsófia miniszterhelyettes úgy reagált, a népszavazásokra világos szabályok vonatkoznak. Ráadásul szerinte a Momentum elég nagy pálfordulást hajtott végre az elmúlt években: pár évvel ezelőtt szerinte az ellenzéki pártok még közösen tartottak egy sajtótájékoztatót arról, „hogy milyen kár, az akkumulátorgyár nem Debrecenben fog megépülni”. 2021-ben valóban tartottak sajtótájékoztatót a pártok, de akkor azt sérelmezték, hogy a kormány különleges gazdasági övezetet alakít ki Iváncsa és Rácalmás közigazgatási területén, Adony és Kulcs bevonásával, ezzel pedig több milliárd forintos iparűzési adótól esett el Dunaújváros.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!