49 év után bezárt Makó ikonikus ABC-je

2023. február 25. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az energiaválság és az átalakuló vásárlói szokások közösen vitték el Makó ikonikus Százas ABC-jét. A bolt ugyanis hiába van a város közepén, 1973-ban még nem okozott gondot a nagy parkoló hiánya, ami 2023-ra az egekbe ugró energiaárak mellett a bezárást hozta el. A helyiek siratják a Százast, de talán senki sem lepődött meg, hogy így alakult.

Szerda óta nem nyit ki többet a román határhoz közel fekvő, 23 ezer lelkes Makó nagy múltú élelmiszerüzlete, a Százas. A bezárás hírét a vezetőség közölte múlt pénteken a bolt – azóta megszüntetett – Facebook-oldalán, döntésük okaként a gazdasági helyzetet és a szűkülő piaci környezetet jelölték meg. „Köszönjük eddigi hűségüket! Kriszti, Franciska, Marika, Márti, Zsuzsa, Gyöngyi, Kriszta, Ági, Ica” – írták alá a Százas dolgozói a posztot.

Az utolsó nyitvatartási napon mi is ellátogattunk az üzletbe, ahol Vajda Ilona üzletvezető mesélt egy kicsit bővebben a helyzetről.

„Sok minden változott 50 év alatt”

– kezdte a boltban körbenézve. „Itt van mindjárt a Penny, nem messze a Lidl, szemben az iskolát szeptemberben zárták be.” Miközben beszélgettünk, kollégái fürgén pakolták az árukészlet maradékát. Szerencsére egyiküknek sem kell új munkahelyet keresnie, az üzletvezető szerint mindenkit sikerült elhelyezni a többi helyi üzletben, és az árukészletet is szétosztják a franchise-hoz tartozó többi környékbeli Coop között.

Parkoló nélkül nincs üzlet

Vajda szerint a bolt bezárásának fő oka, hogy már nincs annyi vásárló, amennyi a fennmaradáshoz szükséges lenne. Ez a környéken, egy keddi késő délelőttön eltöltött egy órában számomra is világossá vált, hosszas várakozás után is csak két embert láttam az üzletbe belépni. A helyzeten a kibontakozóban lévő válság és az energiaárak emelkedése sem segít, de az üzletvezető az alacsony vásárlószám okaként inkább a parkolóhelyek hiányát említette.

A Szegedi úti Százas ABC ugyanis ötven éve egy szövetkezeti lakóház aljában kapott helyet annak épültekor, parkolóhely pedig azóta is mindössze néhány van a szomszédos utcában. Az 1970-es években nem volt még annyira jellemző, hogy az emberek autóval intézzék a bevásárlást, így ide sem terveztek külön parkolót, a többi szupermarketet a városban azonban már e szempontot szem előtt tartva alakították ki, a mindössze 150 méterre, a főút túloldalán található Penny Market is sok autót tud fogadni.

Az elmúlt öt évtizedben sorra nyíltak az új szupermarketek a környéken. A kisboltok száma fokozatosan csökkent, ezzel szemben pedig a városba jött a Penny Market mellett a Lidl, a Spar és a Tesco is, ráadásul ahogyan egyre több háztartásnak lett autója (a megyében 2000 óta 94 ezerről 150 ezerre nőtt a személygépkocsik száma), a mindössze 30 kilométerre fekvő Szeged sem annyira elérhetetlen már egy hétvégi nagy bevásárláshoz. A megyeszékhely Makó felőli végében 2017-ben nyílt is egy színvonalas, modern bevásárlóközpont a két várost összekötő főút mellett, ami szintén csalogatja a makóiakat.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Jól mutatja a kisváros átalakulását, hogy éppen a múlt év végén nyílt meg itt az első McDonald’s is, ami a megyében a második olyan amerikai gyorsétterem, amely nem Szegeden van, és ezzel várhatóan gyengül a helyi éttermek helyzete, bár ez a makóiakat annyira nem zavarta, amikor erről kérdeztük őket decemberben, a nyitás napján.

A Százas egyébként nemcsak a kora miatt érdekes. Az üzletvezető elmesélte, hogy emlékei szerint ez volt a város első önkiszolgáló boltja. „Régen ugye úgy volt, hogy a boltos bácsi állt a kasszánál, és mindent a háta mögül adott oda a vásárlónak. A városban először talán itt nyílt önkiszolgáló.”

Egy-két dologért ebédszünetben

Egy óra várakozás után végül vevőkkel is találkoztam. Egy, a boltból éppen kilépő úr nem örül, hogy bezár az üzlet. Ő attól tart, hogy „olyat raknak majd ide, amire nincs is szükség”. Bár nem járt ide gyakran, de az üzlet közel esett a munkahelyéhez, így néha átugrott egy-két dologért ebédszünetben, ami jól példázza, hogy inkább egy-egy apróságért jöttek be az emberek, a nagyobb bevásárlásokat pedig a külföldi szupermarketek sorai között intézték, intézik már.

Egy szintén a bevásárlással végző hölgy kifejezetten nagy veszteségnek tartja, hogy megszűnik a Százas. Sokaknak volt kényelmes itt bevásárolni, „lejött az ember, és tudta, mi legyen ebédre”. A közösségi médiában is sokan fogadták rosszul a bezárás hírét, a legtöbben elsősorban azért fájlalják a Százas megszűnését, mert az valóban nagyon sokáig, egészen pontosan 49 év 7 hónap és 8 napig üzemelt a központban, ahol még az előtte található buszmegálló neve is Makó, Szegedi utcai ABC.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

„Nagyon sajnálom, itt minden dolgozó nagyon kedves és szolgálatkész volt, szinte családtagként tekintettek a vásárlóra” – írta egy hozzászóló. Volt, aki azt mondta a boltban, hogy bár igaz, hogy a közelben van más bolt is, de itt valahogy mindig jobb minőségűnek tartotta a termékeket, főleg a húsárut.

Egykor ez volt a legnagyobb

Az üzlet 1973. július 14-én nyitott meg, a Csongrád Megyei Hírlap is cikkezett az eseményről. A Maros menti ÁFÉSZ (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetet) Szegedi utcai új ABC-áruház az „impozáns” jelzőt kapta a lap újságírójától, és együtt adták át a szövetkezeti lakóházzal, amelynek a földszintjén van, volt. Az akkori cikk úgy harangozta be: „Ez az ABC-áruház 720 négyzetméter alapterületével a város legnagyobb alapterületű üzlete, korszerű a berendezése, hűtőkamrákkal, mélyhűtőkkel és hűtővitrinekkel is ellátták. Az üzlet dolgozói valamennyien 30 éven aluliak. Ez a fiatal kereskedőgárda több mint 5 milliós költséggel létrehozott üzletben áll a vásárlók rendelkezésére, melyben az árukészlet értéke: 1 millió 600 ezer forint.”

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!