Letette a katonai esküt Novák Katalin férje, Veres István

2023. február 25. – 13:07

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton délelőtt Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján tartották az Egységes Alapkiképzési Programban részt vevők nyilvános katonai eskütételét, letette az esküt többek között Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István is, írja a Ripost.

A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar Főnöke is beszédet mondott.

Veres Miskolcon született, szülei első generációs értelmiségiek voltak. Az avasi lakótelepen nőtt fel, majd Sárospatakon járt középiskolába, amit végül a miskolci Földes Ferencben fejezett be, onnan pedig egyenes út vezetett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre.

Huszonkét éve dolgozik a Magyar Nemzeti Banknál. Az ország aranytartalékáért, a teljes devizatartalék kezeléséért és a monetáris politika piaci végrehajtásáért felel, és a Mandinernek adott tavalyi interjúban azt is elárulta, hogy magát fegyelmezett főnöknek tartja. A munkát Novák államfővé megválasztása után sem hagyta ott.

Frissítés 13:45-kor: Az MTI tájékoztatása szerint az eskütételen a honvédelmi miniszter azt mondta, a békéhez erő kell, az erőhöz pedig ma egy 21. századi modern, ütőképes hadseregre van szükség. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: a szombati nap egy újabb mérföldkő a magyar haderőfejlesztés történetében. „Katonáink olyan tudást és képességeket sajátítottak el az elmúlt egy hónap során, amely alkalmassá teszi őket hazájuk védelmére, arra a feladatra, amely az elmúlt egy év során egy egész nemzet számára értékelődött fel” – mondta. A Magyar Honvédség Altiszti Akadémián 165-en tették le ünnepélyesen katonai esküjüket, köztük az államfő férje, Veres István.

Novák Katalin az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy hisz a Magyar Honvédség erejében, és egy évvel az ukrán–orosz háború kitörése után mindenki átérezheti, hogy szükség van a honvédekre. „Minden magyar ember átérezheti, hogy milyen nagy szükség van a honvédek összetartására, erejére és a hazaszeretetére.”

Novák szerint a mostani eskütétel éppen erről szólt: „hazájukat szerető és a hazájukat akár az életük árán is megvédeni kész honvédek tettek most esküt”. A köztársasági elnök bízik abban, hogy sokan fogják az önkéntes tartalékos szolgálatot választani a hagyományos hivatásuk mellett, hiszen ez is egy eszköz, lehetőség arra, hogy a bajban, ha fegyvert kell fogni, meg tudják ezt tenni, meg tudják védeni a családjukat, valamint a hazájukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!