Gulyás Gergely: Meg kellett védeni a gyermekvédelmi törvényt az európai támadásoktól

2023. február 25. – 14:40

Másolás

Vágólapra másolva

Minden pedofil bűncselekmény súlyos, elfogadhatatlan, mindegy, ki az elkövetője, mondta Gulyás Gergely. Magyarországon több mint százezer olyan tanár van, aki tisztességesen neveli a következő generációkat, nem szabad általánosítani sem itt, sem egyházi személyeknél, mondta a HVG kérdésére, ami arra irányult, hogy az egyházban is ilyen szigorúan veszik-e majd a problémákat.

Gulyás azt is megjegyezte, hogy a korábbi gyermekvédelmi törvény módosításának megerősítését szolgálta a népszavazás, nem egy új szigorítás előkészítését, mert akkor egy európai szintű hisztéria vette kezdetét. Ezért kérdezték meg a választópolgárokat, mi a véleményük: meg akarták védeni azt a törvényt, amit európai támadás ért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!