Nem vagyunk szurkolók a háborúban

2023. február 25. – 15:10

Másolás

Vágólapra másolva

Ki ez a kilenc üzletember, aki néhány országban fontos szerepet játszik az üzleti életben, és akit le akartak vetetni a szankciós listáról? Gulyás Gergely azt mondta, erről Szijjártó Péter külügyminisztert kell megkérdezni, bár az országok nem szokták ezt nyilvánosságra hozni.

Kinek, minek drukkol a kormány? Mi lenne nekünk kívánatos, elérendő eredmény? „A magyar álláspont egy békepárti álláspont, azt szeretnénk, hogy a vérontás mielőbb fejeződjön meg” – mondta Gulyás Gergely. „Nem vagyunk szurkolók egy ilyen helyzetben. Van a nemzetközi jog, amit minden országnak követnie kell. Az, hogy nem vagyunk drukkerek, nem jelenti, hogy ne tudnánk, ki a megtámadott és ki a megtámadó” – felelte Gulyás, hozzátéve, hogy szerinte egyik ország sem drukker. A kezdeti orosz területfoglalás után az ukránok foglaltak vissza területeket, de ezt a helyzetet a magyar kormány szerint béketárgyalásokkal kell elmozdítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!