Imaláncot indított a békéért a parlamenti imacsoport KDNP-s vezetője

2023. február 24. – 09:25

Másolás

Vágólapra másolva

A Parlamenti Imacsoport tagjai 24 órán át imádkoznak a békéért a háború egyéves évfordulóján, pénteken, jelentette be a KDNP-s Vejkey Imre, az imacsoport vezetője az MTI szerint.

Az imát csütörtök éjfélkor kezdték, és péntek éjfélig tart. Összesen 74-en vesznek részt az imaláncban, óránként váltják majd egymást a tagok.

Vejkey ugyanis hisz abban, hogy az imának hatalmas ereje van, és mindenkit arra kért, csatlakozzanak a közös imához legalább egy-egy órára.

„Imádkozzunk együtt azért, hogy Európában és a világban a fegyverek hatalma helyett újra Isten békéje legyen a győzedelmes, hogy a világ hatalmasai felismerjék, hogy a háború nem megoldás”, mondta.

Vejkey 2021-ben már a koronavírus-járványt is rendszeres imával űzte volna el, de ez egyelőre még nem sikerült neki.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!