Tíz év alatt 131 esetben ítéltek el 12-14 év közötti gyereket Magyarországon

2023. február 21. – 06:47

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan tíz éve, hogy bizonyos – szándékos, személy elleni – bűncselekmények elkövetése esetén 12 évre csökkentették a büntethetőségi korhatárt. Ilyen bűncselekmény például az erős felindulásban elkövetett emberölés, a testi sértés, a rablás, a kifosztás vagy a terrorcselekmény – írja a Népszava. A lap érdeklődésére az Országos Bírósági Hivatal azt közölte, hogy

összesen 131 esetben ítéltek el 12-14 év közötti gyereket Magyarországon 2013 óta.

Az adatokból az derült ki, hogy az érintett gyerekek túlnyomó többségét rablás és kifosztás bűncselekménye miatt ítélték el, összesen 123 alkalommal született ítélet ilyen bűnesetek miatt.

A második legtöbb esetben hivatalos és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt született elmarasztaló ítélet, hat alkalommal.

Emberölésért csak 2022-ben ítéltek el 12-14 éves fiatalokat, összesen két alkalommal.

A legtöbbször, 88 alkalommal javítóintézeti nevelésre kötelezték a gyerekeket.

A Népszavának nyilatkozó szakértők szerint a számok nem igazolják a törvény bevezetésének szükségességét, és a nemzetközi, valamint hazai, a gyermekek jogaival foglalkozó civil szervezetek sem támogatta a módosítást. Többek közt az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága is kifogásolta a szabályozást, és felszólította a döntéshozókat a büntethetőség alsó korhatárának felemelésére.

Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és vezetője arról beszélt a Népszavának, hogy a jogszabály változása inkább egy bűnügyi fertőzöttséggel kapcsolatos érzetre, illetve egy morális pánikra reagált, és nem a valóságra. Szerinte a módosítással a gyermekkori kriminális deviancia alapvető jellemvonásait is figyelmen kívül hagyták: nincs tekintettel arra, hogy a gyerekek döntően nem személy elleni erőszakos, hanem vagyon elleni cselekményeket követnek el, nem egyedül, hanem csoportosan, és gyakran a belátási és beszámítási képességük is korlátozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!