Akár 18 fok is lehet kedden

2023. február 21. – 10:53

Akár 18 fok is lehet kedden

Másolás

Vágólapra másolva

Süt a nap – állapíthatják meg most százezrek az ország jelentős részén, ha kinéznek az ablakon. És valóban, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az ország délnyugati felén napos idő várható kedden, általában kevés fátyolfelhővel, az északkeleti tájakon viszont felhőátvonulásokra kell számítani rövidebb-hosszabb napos időszakokkal.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 18 fok között alakul.

Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél a Sopron–Szeged-vonaltól keletre élénk, olykor erős lesz, a hegyvidékeken viharos széllökések is lehetnek. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Szerda délelőtt gomolyfelhős idő várható, miután délelőtt megszűnik a pára, a ködfoltok és a rétegfelhőzet. Késő délutántól délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, és estétől meg is vastagszik a felhőzet. Csapadék általában nem valószínű, legfeljebb jelentéktelen zápor alakulhat ki északkeleten. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között alakul, északkeleten pár fokkal hűvösebb is lehet – olvasható az előrejelzésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!