Polt Péter nem árulta el, ki a 2,2 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt volt helyettes államtitkár

2023. február 20. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

„Ki az a közszereplőként is érintett helyettes államtitkár, aki ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emeltek?” – címezte kérdését Polt Péter legfőbb ügyésznek Vadai Ágnes, a DK alelnöke, de hiába, mert nem jutott közelebb a megfejtéshez, Polt ugyanis a vonatkozó kérdésre nem nevezte meg az érintettet.

Még 2022 végén írtuk meg, hogy a Fejér Megyei Főügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt vádat emelt egy volt minisztériumi helyettes államtitkár és társai ellen. A vád szerint 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a minisztérium háttérintézménye ügyvédi irodákkal és más céggel megbízási szerződéseket kötött, melynek keretében több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. Az ügyvédi irodákkal kötött szerződésben szereplő feladatokra a minisztériumnak, illetve háttérintézményeinek valójában nem volt szüksége, a további céggel kötött szerződésben foglaltakat pedig sosem végezték el.

A volt helyettes államtitkár ezenfelül a minisztérium háttérintézménye által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy az általa kiválasztott, több tízmillió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje el a pályázatokat.

Polt Péter az Ügyészség.hu-n közzétett válaszában azt írta, hogy a helyettes államtitkár és további nyolc személlyel szemben hivatali visszaélés, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hamis magánokirat-felhasználás miatt emeltek vádat. A főügyészség a teljes körű beismerő nyilatkozat és a tárgyalás jogáról történő lemondás esetén 6 évi szabadságvesztést kért a volt minisztériumi helyettes államtitkárra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!