Egy volt fidelitasos szusibárjára is jutott a Veszprém-Balaton forrásaiból

2023. február 20. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

Esetenként akár több százmillió forinthoz jutottak hozzá a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozat forrásaiból egykori fidelitasos vezetők és más kormányhoz közel álló szereplők. A támogatásból még egy szusizót is elindítottak, írta a 24.hu.

Mészáros Zoltán jelenleg a programsorozat főtanácsadója, de 2020 márciusáig ő volt a vezérigazgatója a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-nek. Mészáros és felesége érdekeltségei összesen 753 millió forintot nyertek el a programsorozat forrásaiból. Mészáros azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a pályázat elbírálásában, és a legtöbb olyan rendezvényt, amelyre pénzt kapott, korábban is ő bonyolította le és találta ki.

A Fidesz-közeli Blogstar alapítója, Csúri Ákos két alapítványa is közel egymilliárd forinthoz jutott. A Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány öt, a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány négy pályázaton volt sikeres. Ezek közül a legjelentősebb az a 451 millió forint, amit a salföldi multifunkcionális kulturális rendezvényközpont, közösségi és alkotó bázis felújítása, építése, berendezése infrastrukturális beruházása címen nyertek el, valamint az a 174 millió forint, amit a Káli-medence magyarországi folklórközpontjára kaptak.

Tiszta Balaton, tiszta művészet címen két pályázaton összesen 270 millió forint támogatást nyert el 2022-ben a Hybrid Cycle Kft., amely már 2021-ben is nyert 60 millió forintot. A cég főtulajdonosa az Ideona Zrt., amelynek vezetőségében ott van Tóth Gábor Szilárd volt Fidelitas-tag, aki 2015-ben kisebbségi tulajdonosként beszállt a kormányközeli Pesti Srácok akkori kiadójába. Tóth a Fidelitasból indult többek közt Ovádi Péter országgyűlési képviselővel, a Fidesz frakcióvezető-helyettesével, valamint Mihalovics Péter volt Fidelitas-alelnökkel, aki Navracsics Tibor miniszter kabinetfőnöke volt, és tavaly tavasz óta ő is igazgatósági tag az Ideona Zrt.-ben. A 24.hu szerint az Ideona tulajdonosa, Ihász Attila Zsolt is a Fidelitasból indulhatott.

Szalay Zsolt szintén a veszprémi Fidelitas egyik vezetője volt korábban, és két cége is kapott EKF-pénzeket. A Saiko Sushi és Bár Kft. 66 millió forintot kapott egy szusibár, az Óváros Bisztró Kft. pedig 69 milliót egy közösségi tér létrehozására.

Szalay cége, az Óváros Bisztró Kft. telephelye és az EKF programsorozatot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. székhelye egyaránt Veszprémben az Óváros tér 26. alatt található. Az ingatlan a már említett Ideona Zrt. tulajdona, és az EKF 1,7 millió forintért bérli havonta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!