Nyakó István passziválja magát az MSZP-ben, és csatlakozik Ujhelyi István mozgalmához

2023. február 19. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nyakó István korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő is csatlakozott az Ujhelyi István által alapított Esély Közösséghez. „Végtelenül örülök annak, hogy korábbi országgyűlési képviselőtársam az MSZP-ben eltöltött több évtizedes szolgálat után csatlakozott hozzánk és az Esély Közösség szervezési igazgatójaként folytatja” – fogalmazott Ujhelyi a vasárnap kiadott közleményben.

Nyakó az utóbbi időben leginkább háttérfeladatokat látott el az MSZP-ben; a szélesebb nyilvánosságban amiatt lehet ismerős, mert 2016. február 23-án ő próbált az MSZP nevében népszavazási kérdést benyújtani a vasárnapi boltzárról, azonban egy csapat szervezett kopasz, Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató jobbkezével szoros összefüggésbe hozott verőember megakadályozta ebben.

Nyakó a Telexnek elmondta, hogy az MSZP-ből – amelynek 1989 óta tagja – nem lép ki, ugyanakkor nem vállal több funkciót a pártban. Döntésének hátteréről nem kívánt nyilatkozni, annyit tett hozzá magyarázatként, hogy személyes okai vannak.

Közleményében Ujhelyi közölte, hogy az Esély Közösség továbbra sem alakul párttá, szociáldemokrata közösségi kezdeményezésként tekintenek magukra, ugyanakkor a helyi közéletben aktívabbak lesznek a jövőben. „Számos önkormányzati képviselőjelöltet fogunk a magunk eszközeivel határozottan segíteni a jövő évi helyhatósági választásokon” – írta.

Ujhelyi szerint a platformjaikon húszezer feliratkozójuk van, akik szorosan vagy kötetlenebbül vesznek részt a „demokratikus baloldal” építésében. Az elmúlt hónapokban az ország több pontján alakultak Esély körök, amelyek a helyi közösségek problémáinak megoldásán dolgoznak. „Akár egy gyalogátkelő biztonságosabbá tételén, akár egy tűzifa nélkül maradt család közös megsegítésén, vagy akár közös helyi nyomásgyakorlás megszervezésén a háziorvos súlyos károkat okozó hiánya miatt. Apró lépések, apró közös akciók, de annál nagyobb hatású eredmények a közös hazánk jobbá tételében” – írta Ujhelyi.

Ujhelyi István jelenleg az MSZP egyetlen képviselője az Európai Parlamentben. A 2022-es ellenzéki vereség után jelezte, hogy elvállalná a párt vezetését, majd később elállt ettől a tervtől, októberben pedig kilépett az MSZP-ből. Távozásának okairól azt mondta, hogy elfogyott körülötte a levegő, nem érzi már sajátjának a pártot, ahol szerinte Molnár Zsolt lett a megmondóember.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!