Paks három különböző pontján találták meg egy ember testrészeit

2023. február 18. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ismeretlen holttest miatt indított eljárást és adott ki körözést a paksi rendőrség még csütörtökön (az ügyet szombaton vette észre a Blikk). A hivatalos tájékoztatás szerint „a holttest 3, egymástól teljesen elkülönülő helyen került megtalálásra”, a koponyacsontot, a törzset és az alsó végtagokat találták meg más-más helyeken.

A rendőrség azt is közölte, hogy a holttesten nem tudták elvégezni az úgynevezett fogstátusz-vizsgálatot, „mivel az alsó állkapocs hiányzott”, illetve „a koponyacsont felső állkapocs részében szintén nem voltak láthatóak fogak”.

A holttestről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy rövid ujjú pamut pólót, kék színű kötött pamut kardigánt, zoknit és magas szárú fekete velúrcipőt viselt. A test bomlása miatt a póló színét nem tudták megállapítani, de egy caribbean island felirat volt rajta, az áldozat lába 38-39-es lehetett. Azt sem közölték, férfi vagy nő volt-e, a külsejéről csak annyit tudtak megállapítani, hogy a haja őszesbarna színű volt.

Az szintén nem derül ki a rendőrségi körözésből, hogy egymástól mennyire messze találták meg a testrészeket, illetve hogy felmerült-e az ügyben idegenkezűség gyanúja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!