Gyurcsány Ferenc és a Momentum keményen beszóltak egymásnak

2023. február 17. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Napok óta zajlik egy vita a Momentum és a Demokratikus Koalíció között. Az ügy röviden, a Momentum nem támogatja, hogy a Demokratikus Koalíció politikusa, Ráczné Földi Judit üljön be az Országgyűlésbe, az elhunyt Kordás László helyére.

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök erről így nyilatkozott:

A Momentum értékrendjébe nem fér bele, én azt gondolom, hogy az összefogás értékrendjébe sem fér bele, de továbbmegyek, a Demokratikus Koalíció értékrendjébe sem férhet bele, hogy egy offshore-lovag országgyűlési képviselő lehessen.

A DK azt hangsúlyozta, hogy a döntés az övék, Ráczné becsületes, kitartanak mellette. Korábban a Válasz Online írta meg Rácznéról, hogy az előválasztási feddhetetlenségi nyilatkozatban tett állításaival szemben aláírási joga volt egy offshore-helyszínre bejegyzett vállalkozásban,

Ráczné szerint nem igaz, hogy valótlanul nyilatkozott a tulajdonáról, ezért a lap ellen jó hírnév sértés miatt pert is indított, de pert vesztett a Válasz Online-nal szemben.

Gyurcsány Ferenc most a Facebookon reagált a momentumos kritikákra. Mint írta:

Akkor szépen. Mi vigyázunk egymásra. Ismerjük egymást. Mi összesimogatjuk a mi világunkat.

Majd arról szól az üzenet, hogy "no man left behind", nem hagyunk egyetlen embert se hátra, mondja az amerikai hadsereg ikonikus mondása. A Demokratikus Koalíciót mások mellett ez a meggyőződés is tartja össze. Aki bármelyikünknek jön, az mindannyiunkkal jön szembe. Aki megtámad bennünket, azzal megküzdünk. Végül így zárta sorait.

És hogy világos legyen: azért fogunk kormányozni, hogy ezt érezze minden magyar. A Demokratikus Koalíció minden magyar polgárra vigyázni fog. Minden élet a mi közös életünk. Ezért fogunk győzni.

Kele János (a Momentum elnökségi tagja) válaszában hasonló retorikai elemekkel arról ír:

Mi a fontosabb? Egymásra vigyázni, vagy az országra? A pozíciókra, a hatalomra – vagy a hitelességre? Ti ismeritek egymást, mi ismerünk benneteket. Túl jól.

A politikus arról is ír, hogy "kinőttünk a túlmozgásos, hazug szemfényvesztők és a harag vámszedőinek világából. Túl sokáig jártunk velük közös úton. Ma már egyértelmű: az az út a semmibe visz. A leépülésbe, a megsemmisülésbe.

Aki militáns, pártfundamentalista szövegekkel legyőzhetőnek véli az orbáni rezsimet – hazugsággal házal. Aki úgy hiszi, másik, új színre pingált Fidesz kell ennek az országnak, rossz mozit néz.

Kele így folytatja:

És, hogy világos legyen: így nem lehet győzni. Aki lövészárkokat ás, az a csatatéren vész el. A Momentumot az a meggyőződés tartja össze, hogy elég a végeláthatatlan és keserves harcból, az öncélú árokásásból, a hazug szemfényvesztésből. Béke kell. Az igazak kiegyezése. Értjük, látjuk, tudjuk. És el vagyunk szánva rá, hogy megvédjük azokat, akik velünk tartanak ezen az úton.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!