Kitörés napi gyűléseket tiltott be a rendőrség

2023. február 9. – 21:05

Másolás

Vágólapra másolva

Több gyűlést, köztük a „kitörés napi túrán résztvevőket köszöntő” megemlékezést jelentettek be 2023. február 11-ére, amelyek közül a budai Vár – Bécsi Kapu területére tervezett három gyűlést Budapest rendőrfőkapitánya megtiltott. Az indoklás szerint ugyanis

„a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely, illetve időpontja olyan nap, ami a nemzetiszocialista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök áldozataira emlékeztet.”

A három betiltott rendezvény közöl kettő a kitörésre emlékezett volna, a szervezőik szerint az egyikre hat, a másikra tíz főt vártak, míg a harmadik a „neonáci túra ellen” tiltakozott volna, nyolc fővel.

A kitörés túra 2023. február 11-én szombaton indul a Kapisztrán térről, a 25 kilométeres túra célpontja a Virágos-nyereg, a túrát a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet szervezi. Ugyanaznap indul egy 35, illetve egy 60 kilométeres túra is, melyekről azt írták, hogy azok célja,

„hogy együtt emlékezzünk meg azokról a hős német és magyar katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet és ezzel együtt Nyugat-Európát- a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.”

A rendőrség azt is közölte, hogy intézkedni fog a jogsértések elkövetőivel, a betiltott gyűléseken résztvevőkkel, illetve a be nem jelentett gyűlések szervezőivel, megtartóival szemben.

Két éve kitoresnapja.hu címen indított egy oldalt indított Ungváry Krisztián történész. A honlapon az 1945. február 11-i kitörésről a tudományosan megalapozott információkkal lehet találkozni, és egy virtuális emléktúra is bejárható. Az ismeretterjesztés, emlékápolás mellett a mítoszrombolás is célja az oldalnak. Erre Ungváry szerint azért van elsősorban szükség, mert a tragikus eseményt néhányan aktuálpolitikai célokra használják, és eltorzítva mutatják be az akkor történteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!