Szó sem volt szexuális erőszakról, csak útbaigazítást akart kérni, és véletlenül nekiesett az állapotos miskolci nőnek, állítja a volt tartalékos katona

2023. február 7. – 14:34

Másolás

Vágólapra másolva

Tagadta az ügyében tartott február 7-i előkészítő ülésen a szexuális erőszakkal vádolt volt tartalékos katona, hogy fojtogatott és le akart vetkőztetni egy várandós nőt 2022 nyarán Miskolcon, ahogyan azt is, hogy ráült volna az akkor 23 hetes terhes nő mellkasára – áll a Debreceni Törvényszék sajtóközleményében.

A férfi azt mondta, nem volt semmilyen előre kitervelt szándéka, a nőt nem fojtogatta, nem akarta levetkőztetni és nem ült rá a mellkasára. A bűnösségét nem ismerte el és kérte a tárgyalás tartását. Dr. Szilvási László hadbíró őrnagy az ügyet rögtön tárgyalásra utalta és a férfi kihallgatásával megkezdődött a bizonyítási eljárás.

A volt tartalékos katona ekkor azt állította, hogy a nőtől útbaigazítást akart kérni, de rosszul lett, elvesztette az egyensúlyát, és nekiesett az állapotos nőnek. Azt állította, hogy a nőt ekkor fel akarta segíteni a földről, de a nő pánikba esett, és segítségért kiáltott. A nőt csak addig akarta a férfi a földön tartani, amíg egy járókelő elhagyja a helyszínt – mondta.

Hazafelé ment, amikor a férfi mögé lépett

A vádirat szerint az állapotos nő 2022. június 20-án 17 óra körül munkahelyéről tartott hazafelé Miskolcon, a 20-as számú autóbusszal. A nő a buszról a Népkert megállóhelyen leszállt, majd a Kálvária lépcsősoron indult tovább. A lépcsőn a férfi követni kezdte a nőt, aki a lépcsőn megállt, mert állapotánál fogva kifáradt és meg kellett pihennie. Ekkor mögé lépett a férfi, és hátulról átölelte a nőt, majd lehúzta a földre, és a nyakánál fogva fojtogatni kezdte, hogy ne tudjon segítséget hívni.

Ennek ellenére a nő hangosan segítségért kezdett kiabálni. Ezt hallva a férfi a földön fekvő nőt elkezdte a lépcső mellett található erdős részre húzni, közben a szájába földről felvett avart tömött, hogy elcsendesítse. A nő ekkor átmenetileg abbahagyta a kiabálást, mire a férfi elengedte a nő fejét és a száját, majd ráült az állapotos nő mellkasára, és elkezdte levenni a ruháját.

A nő folyamatosan ellenállt, kiabált, könyörgött a férfinak, hogy hagyja békén, mert terhes, illetve segítséget próbált kérni. A nyomozó ügyészség szerint a férfi „szexuális cselekményt akart végezni a sértettel”, de a nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért a férfi elmenekült a helyszínről. A miskolci rendőrség nyomozói rövid időn belül azonosították a férfit, majd 2022. június 21-én elfogták, a Debreceni Járásbíróság pedig 2022. június 24-én elrendelte letartóztatását. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

A büntetőeljárás 2023. március 14-én folytatódik, akkor ítélethirdetés is várható. A férfival szemben az ügyész 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést kért abban az esetben, ha lemond tárgyaláshoz való jogáról – de ez nem történt meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!