Pankotai Lili: Szavazást tartott az iskola vezetősége arról, hogy hajlandóak-e velem együtt dolgozni a tanárok
2023. február 3. – 12:10
Részletesen beszélt az RTL Reggelijében péntek reggel Pankotai Lili arról, hogy az október 23-i tanártüntetések idején elmondott szókimondó beszéde után hogyan határolódott el tőle az iskolája, és mi vezetett oda, hogy végül végzősként iskolát váltott. Pankotai Lili a beszélgetés során több példát is felhozott arra, hogyan történt ez az elhatárolódás, például nem akarták elvinni az osztálykirándulásra, és különböző igazolásokat kértek tőle korábbi hiányzások miatt.
Tartott egy szavazást az iskola vezetősége arról, hogy hajlandóak-e velem együtt dolgozni a tanárok, az igazgató úr elmondása szerint egy ember kivételével senki nem lett volna hajlandó. Hogy ezt miért közlik egy 18 éves diákkal, akiről tudták, hogy min megy keresztül, az egy utolsó gyomros volt lényegében
– mondta Pankotai Lili, aki szerint azért nem rúgták ki, mert nem akartak belőle mártírt csinálni. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának volt diákja szerint a nyomásgyakorlás célja az volt, hogy önként hagyja el az iskolát, mert nem tudták volna mivel indokolni, ha eltanácsolják.
Pankotai Lili, akit a tüntetésen elmondott, trágár kifejezésekkel tarkított beszéde miatt sokan bíráltak, azóta iskolát váltott, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból novemberben jött el, mert szerinte pszichológiai hadviselést folytattak ellene. Most már Budapesten tanul, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG), a Telexnek adott interjújában azt mondta, a TASZ-szal közösen most pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták. Zeller Judit, a TASZ jogi szakértője szerint Lili perének óriási a szimbolikus jelentősége. Velük készült páros interjúnkat itt tudja újra elolvasni.