A főváros szerint 45 milliárd kellene a Biodóm befejezéséhez

2023. február 3. – 17:31

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy 45 milliárd forint kellene a budapesti Biodóm befejezéséhez, a beruházást a kormány kezdeményezte, ezért neki kell a forrásokat is biztosítania – erről beszélt a Szabad Európának Bősz Anett főpolgármester-helyettes.

A fővárosi önkormányzatnak Bősz szerint nincs pénze az épület befejezésére. A főpolgármester-helyettes szerint kormányzati beruházásról van szó, viszont a befejezéséhez a kormány nem adta oda a szükséges forrást, aztán a félkész épület a főváros tulajdonába került, és most neki kell fenntartania, fűtenie, miközben súlyos pénzügyi gondokkal küzd.

Az 1,7 hektárnyi területen épülő fedett állat- és növénypark, a városligeti Biodóm 2020 decemberében – Fotó: Máthé Zoltán / MTVA / MTI
Az 1,7 hektárnyi területen épülő fedett állat- és növénypark, a városligeti Biodóm 2020 decemberében – Fotó: Máthé Zoltán / MTVA / MTI

„A jelenlegi ismereteink szerint nagyságrendileg 45 milliárd forint hiányzik a Biodóm befejezéséhez. Lázár János kezében vagyunk, és ő inkább leállít beruházásokat, mint befejez, csak feltételezésekre tudunk támaszkodni, mert nem mond konkrétumot a fővárosnak a kormány” – mondta Bősz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!