Az Audi-szakszervezet 23 százalékos alapbéremelést kér

2023. február 2. – 19:09

Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A három évre szóló megállapodás 2023. március 31-én lejár a győri Audiban, csütörtökön elkezdődtek a bértárgyalások. Az első fordulóban az Audi Hungária Független Szakszervezet terítette ki a lapjait.

A győri Audi mintegy 12 ezer dolgozójából csaknem 9 ezren tagjai a szakszervezetnek, így a delegációjuk kellő magabiztossággal futhat neki a most kezdődő bértárgyalásoknak. Az elmúlt években rendeződött a viszony a vállalatvezetés és az érdekképviselet között, igaz, három évig nem is kellett kényes témákról, így a bérekről sem tárgyalni. A rendezett viszonyt jól mutatta, hogy például a nyáron soron kívüli béremelést adott az Audi a dolgozóinak, inflációkövető bérkompenzáció címén.

De most új lapot nyitnak a felek.

Ami alapvető különbség a korábbihoz képest, hogy a megállapodás ezúttal egy évre szólna – a szakszervezet első követelése legalábbis ez. A további legfontosabb pontjai pedig az első fordulóban letett listának:

  • Huszonhárom százalékos alapbéremelés 2023. április 1-jétől.
  • A választható béren kívüli juttatás mértéke 600.000 forint.
  • Egyszeri kifizetés a júliusi bérrel augusztusban: 300.000 forint.
  • Az infláció felülvizsgálata, kompenzációja idén júliusban és 2024. januárban az előre irányzott 18 százalékos előrejelzés figyelembevételével.

A követelések között szerepel még a lojalitási és a jubileumi bónusz, a mozgóbérből 3 százalék beépítése az alapbérbe, és szabadságokra, kocsifutásra és foglalkoztatási garanciára vonatkozó kitétel.

Ami biztos: a közvetlenül érintett mintegy tízezer család mellett még legalább ennyien követik mostantól a fejleményeket Győrben és környékén. A beszállító cégeknek ugyanis szintén nem mindegy, milyen megállapodást köt az Audi a szakszervezettel. A szűk régió legnagyobb munkáltatójával ugyan nem tudnak versenyezni a bérek tekintetében, de túl szélesre sem hagyhatják nyílni az ollót, ha a munkatársaikat nem akarják elveszíteni.

Öt nap múlva az Audi vállalatvezetésén a sor, hogy reagáljon a szakszervezet első (vélhetően nem utolsó) ajánlatára. A felek több fordulóra számítanak, március végéig van idő a megegyezésre.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!