Az öltözőben osztották szét a vesztegetési pénzt a műszaki vizsgaállomás vizsgabiztosai

2023. február 1. – 10:32

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Mozaik utcai vizsgaállomást érintő kenőpénzes lebukások után újabb műszaki vizsgaállomáson nyomoznak. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz egy műszaki vizsgaállomással kapcsolatban. Úgy tudjuk, a kecskeméti műszaki vizsgaállomásról van szó.

Azt írják, hogy a felderítést a Nemzeti Védelmi Szolgálat végezte, és ennek eredményeként a nyomozó ügyészség 2023. január 30-án ún. „összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre”, azaz valószínűleg kivonultak a helyszínre, és utána elrendelték a műszaki vizsgaállomáson elfogott nyolc vizsgabiztos őrizetét.

A közlemény szerint egy közép-magyarországi kormányhivatal dolgozói rendszeresen vesztegetési pénzt fogadtak el a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől.

A vizsgabiztosok az elfogadott készpénzről nyilvántartást vezettek, azt a munkaidejük vége előtt – rendszerint a műszaki vizsgáló állomás öltöző-helyiségében – összegyűjtötték, majd egyenlő arányban szétosztották, függetlenül attól, hogy az adott napon mely kormánytisztviselő milyen összegű korrupciós pénzt vett át hivatali eljárása során.

A Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat állományába tartozó rendőrök közreműködésével a vizsgabiztosoknál történt kutatások során több mint 53 millió forint készpénz került elő, ezt az ügyészség lefoglalta. A gyanúsítottként kihallgatott vizsgabiztosok beismerő vallomást tettek. Úgy tudjuk, szabadlábon védekeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!