Medián: Nem csökkent a társadalom elfogadása az LMBTQI-emberek felé

2023. január 31. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csökkent érdemben a társadalmi elfogadás az LMBTQI-emberek felé, sőt a többség szerint az azonos nemű párok is lehetnek jó szülők – derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet a Háttér Társaság megbízásából készített.

A hvg.hu összefoglalója szerint a megkérdezettek majdnem fele azt válaszolta, hogy van LMBTQI ismerőse, míg 2018-ban ez még csak minden ötödik emberre volt igaz. A Háttér Társaság szerint ez azt jelzi, hogy egyre többen mérik fel úgy, hogy biztonságos számukra előbújni, kevésbé tartanak elutasítástól a család, a barátok vagy akár a munkatársak részéről.

A felmérés szerint a társadalom közel háromnegyedes többsége (72 százaléka) szerint engedni kellene, hogy a transznemű emberek hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és nevüket az irataikban.

Az azonos neműek szülőségét is támogatta a válaszadók többsége. A megkérdezettek 56 százaléka egyetértett azzal, hogy „azonos nemű pároknak is lehetővé kellene tenni, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe”. A válaszadók 66 százaléka szerint az azonos nemű párok is lehetnek jó szülők, 71 százalékuk elutasította azt az állítást, hogy a melegek és leszbikusok megrontanák a gyerekeket.

A válaszadók fele azzal is egyetértett, hogy „helyes, ha 14 és 18 év közötti fiatalok az iskolai tananyag keretében találkoznak a homoszexualitás témájával”.

2021-ben 55 százalék, a mostani felmérés szerint már 60 százalék ellenzi az LMBTQI emberek tévébeli megjelenítésének cenzúrázását.

A válaszadók 62 százaléka értett egyet azzal, hogy az állam feladata, hogy fellépjen az LMBTQI embereket érő hátrányos megkülönböztetés ellen.

„A kutatásunk is megerősítette, hogy az elmúlt másfél év homofób és transzfób kormányzati propagandája érdemben nem rontotta az elfogadást. A hazug és gyűlöletre építő politikának nincsen társadalmi többsége” – fogalmazott Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője kutatás eredménye kapcsán.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2022. december 9 és 15. között, 1000 fős országos reprezentatív mintán telefonos megkérdezéssel végezte el a közvélemény-kutatást. Az adatközlés során a válaszadástól elzárkózókat, illetve a kérdésben állást foglalni nem tudókat figyelmen kívül hagyták.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!