Határszéli lisztturizmus Szlovákiából – szervezett árukihordással

2023. január 26. – 13:13

Határszéli lisztturizmus Szlovákiából – szervezett árukihordással
Fotó: Olvasói fotó / Telex
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Fokozhatja a magyarországi készlethiányt az árstopos termékekből, hogy a jelek szerint készlethalmozó bevásárlóturizmus indult Szlovákia felől a határhoz közeli hipermarketekbe. Egy erről készült olvasói fotón egy szlovák rendszámú autót rogyásig pakoltak meg Győrben a hatósági áras liszttel. Az egyik üzletlánc tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban a határhoz közel eső boltjaikban 15–50 százalékkal több lett a vásárló, és előfordul, hogy a család összes tagja megveszi az árstopos áruból a maximálisan elvihető mennyiséget.

Miközben a kilencvenes években virágzott a határ menti benzin- és élelmiszer-turizmus Szlovákia felé, ez az irány a gyenge forint miatt évek óta megfordult. A tendenciát fokozza a magyarországi árstop, és bár üzemanyagból már nincs erre lehetőség, láthatólag vannak, akik szervezetten jönnek Csallóköz felől, és halmoznak fel komolyabb készleteket a hatósági áras élelmiszerekből a magyar oldalon.

Mindenki annyi pénzt kapott, ami egy körre volt elég

A győri Lidl parkolójában készült olvasói fotón egy szlovák rendszámú autó látható, melynek csomagtartóját rogyásig pakolták hatósági áras lisztből. Az üzemszerű bevásárlásáról először az Új Szó Nálunk számolt be, a cikk alapján több szemtanú szerint nemcsak liszttel, hanem étolajjal is megpakolták az autót, mégpedig szervezetten. A „főnök” felügyelte az árukihordást és adta a pénzt: két férfi, két nő és két kamasz fordult, hozta ki az egyszerre megengedett mennyiséget, majd kapta újból a pénzt, és ment vissza az üzletbe.

Tudni érdemes, hogy Szlovákiában a búzafinomliszt ára átszámolva nagyjából 310 forint, míg nálunk hatósági áron feleannyi sem: 149 forint. Az étolaj ott három euró, vagyis 1200 forint körüli áron mozog, itt a hatósági ára 579 forint.

„Csak a tranzakciónkénti limitet tudjuk ellenőrizni és betartatni”

Az ügyben hétfőn négy nagy üzletláncot is megkerestük kérdéseinkkel, azt tudakolván, tapasztaltak-e hasonló jelenséget – elsősorban határközeli – üzleteikben. Cikkünk megjelenéséig a Penny válaszolt, náluk egyszerre két egy kilogrammos lisztet és két egyliteres étolajat lehet kivinni az üzletekből. Úgy reagáltak, hogy

náluk az elmúlt időszakban a szlovák határhoz közel eső boltjaikban átlagosan 15–50 százalékkal nőtt a vásárlók száma.

„Ebből arra következtethetünk, hogy a forint-euró árfolyam drasztikus emelkedését követően nagy valószínűséggel nőtt az északi szomszédunktól érkező vásárlók aránya. A vásárolt árucikkek jellemző fajtái és a vásárlók nemzetisége összefüggését nem áll módunkban megvizsgálni, így érthetően ebben a témában külön statisztikát sem vezetünk. Viszont számos üzletünkből érkezett olyan visszajelzés, hogy az árstopos termékekből – leginkább az étolajból – egy adott család valamennyi boltban tartózkodó tagja meg kívánta venni személyenként a maximum mennyiséget. A mennyiségi korlátozás hatálya alá eső termékek esetében a mennyiségek betartása kapcsán csak a tranzakciónkénti limitet tudjuk ellenőrizni és betartatni” – közölték.

Abban a győri hipermarketben, ahol rogyásig pakolták meg a szlovákiai autót a parkolóban, ugyanebben az időben ennyi árstopos liszt maradt még a raklapon – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Abban a győri hipermarketben, ahol rogyásig pakolták meg a szlovákiai autót a parkolóban, ugyanebben az időben ennyi árstopos liszt maradt még a raklapon – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Készlethiány: nem hosszabb és nem tartósabb, mint korábban

Arra a kérdésre, hogy a határon túli szervezett árukihordás okozhat-e készlethiányt egyes üzleteikben, úgy válaszoltak: ahogy a megelőző évek során, úgy most is előfordulhat átmeneti készlethiány néhány árucikk esetében, de ez nem hosszabb és tartósabb, mint a korábban bármikor. „A Pennynél mindent elkövetünk, hogy ez a jövőben is így legyen. Abban az esetben, ha egy termék beszerzése bármilyen problémába ütközne, akkor – ahogy eddig is – gondoskodni fogunk arról, hogy vásárlóink kényelme érdekében helyettesítő megoldást találjunk” – fogalmaztak.

És hogy mit lehet tenni az ilyen módon megszervezett felvásárlás ellen? A mennyiségi korlátozásokat éppen ezért vezették be, mert ebben a döntésben fontos szempontot játszott az is, hogy megakadályozzák a nagykereskedelmi továbbértékesítési felvásárlásokat. Hangsúlyozták: az árstop-intézkedéssel érintett termékek esetében azon dolgoznak, hogy ezen árucikkek elérhetőségét háztartási mennyiségben biztosítani tudják.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!