24.hu: A Plázs Siófok vezetője lehet az első elővásárlási jogosult az ország egyetlen lómenhelyére

2023. január 26. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

A Plázs Siófok nevű szórakozóhely vezetőjét, Barna Györgyöt hozta ki első helyre a Somogy Vármegyei Kormányhivatal az elővásárlási jogosultak közül, így övé lehet az ország egyetlen lómenhelyének, legelőinek túlnyomó része, összesen 31,8 hektár a Balaton melletti Töreken – írja a 24.hu. A lap úgy tudja, a kormányhivatal a végzését továbbküldte a megyei agrárkamarának, hogy az az ilyenkor szokásos módon adjon állásfoglalást, ezután lesz végleges a döntés.

Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy a Siófok-Törekiben évek óta működő Dharma állatmenhely elveszítheti a működéséhez szükséges tanyaközpontot, ahonnan vizet tudnak adni a náluk gondozott, kínzás és rossz tartás elől megmentett lovaknak, birkáknak, teheneknek. A Siófoktól 10 percnyire fekvő menhely szomszédságában van egy ismert Balaton-parti vállalkozó birtoka, illetve a NER egyik nagyágyújának számító Jászai Gellért földje is itt húzódik.

A menhely az utóbbi időben furcsa adminisztratív akadályokba ütközött, és hamarosan elveszíthet 31,8 hektárt is a területéből. Kérdéses, hogy a területet felvásárolni szándékozó vállalkozó helyben él-e, mert ez előfeltétele lenne az elővásárlási jogának.

A lakóhely január 1. óta különösen fontos, ugyanis módosultak az egyes földügyi tárgyú törvények, hogy kizárják a lakcímmel való visszaéléseket, a hatályos jogszabály „életvitelszerű lakáshasználatot” követel meg a helyben lakó földvásárlóktól.

Korábbi cikkünkhöz megkerestük Barna Györgyöt, aki emailben arra a kérdésünkre nem adott egyértelmű választ, mennyiben számít helyben lakónak, ha a tartózkodási helye Budapesten van. Barna a Telexnek azt írta: „az elfogadó jognyilatkozatot tevő személy élt az elővásárlási jogával a jogszabályokban előírtak szerint”.

Barna ezenkívül a következőket rögzítette írásban:

„A földekre egy magánszemély kötött adásvételi szerződést, nem az Alapítvány. A földekre nincs jogszerű használati joga bejegyezve az Alapítványnak. A szerződések hatóság általi vizsgálata és elbírálása még folyamatban van. A hatóság jóváhagyó határozatának kézhezvételét követően derül majd ki, hogy ki lesz jogosult a földek tényleges megvásárlására. Egy jelenleg folyamatban lévő hatósági eljárásban felesleges a rosszindulatú hangulatkeltés, amikor nem ismert a hatóság döntése. Mindenki tartsa magát a jogszabályi előírásokhoz, a törvények mindenkire vonatkoznak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!