Közpénzből fizette be a XVIII. kerületi önkormányzat az ATV-s Egyenes Beszédbe a polgármestert, a csatorna cáfol

2023. január 23. – 06:57

Másolás

Vágólapra másolva

Szerződéssel igazolja a XVIII. kerületi önkormányzat, hogy közpénzből fizették be Szaniszló Sándor DK-s polgármestert az ATV több műsorába, így az Egyenes Beszédbe is, írja a 24.hu közérdekű adatigényléssel megszerzett papírok alapján. A csatorna válaszában tagadta, hogy erről lenne szó.

A 24.hu cikke szerint a Szaniszló – aki 2022-ben a legtöbbet szereplő kerületi polgármester lett az ATV-nél – vezette XVIII. kerületi önkormányzat korábban egy 3,5 és egy 4,5 millió forint értékű megállapodást kötött az ATV-vel, amik értelmében Szaniszló egyszer szerepelt az ATV Start című műsorban, 4-szer A nap híre adásában és 8-szor az Egyenes Beszédben.

Ahogy a lap is megjegyzi, az Egyenes Beszéd című műsor helyzete különleges, ez ugyanis a legnézettebb politikai vitaműsor a kábelcsatornákon, a kampányban akár 300 ezren is belenéznek. Ráadásul a médiatörvény szerint az olyan műsorok esetében, mint az Egyenes Beszéd, fel kellene tüntetni, hogy ha valaki anyagilag támogatta az adást – plusz etikai kérdések is felmerülnek, marad-e a pártatlanság, ha valaki bevásárolja magát a műsorba.

Az ATV egyébként határozottan cáfolta a 24.hu-nak, hogy Szaniszló pénzért szerepelt volna az Egyenes Beszédben. Mint írták: „A szerkesztők saját döntésük és kizárólag szakmai szempontok alapján hívták a műsorba szerepelni, mivel Szaniszló Sándor egy országosan ismert, országos érdeklődésű ügyekben is megszólaló politikus, akit az átlagnál többen néznek. Sem vele, sem más személyekkel nem kötünk kereskedelmi vagy üzleti megállapodást Egyenes Beszéd-interjúkra, ennek lehetősége fel sem merült, és ezen a jövőben sem változtatunk.” Azt viszont nem jelölték meg, hogy ha nem az Egyenes Beszédbe hívták Szaniszlót pénzért cserébe, akkor mely műsorokba. Hozzátették viszont, hogy „a szerkesztőségeken belüli személyi átfedés miatt az önkormányzat ezen interjúkat a teljesítés részének tekinthette, mivel ennek ellenkezőjére az ATV nem hívta fel külön a figyelmét”.

A 24.hu kiemeli, hogy míg az önkormányzat és az ATV közötti eredeti szerződés 14 darab Start Plusz-szereplésről szólt (3,5 millió forintért), addig a 2022-es megállapodás már 12 megjelenési alkalomról szólt (4,5 millió forintért), a műsor megjelölése nélkül – ezért tekintheti úgy a XVIII. kerületi hivatal, hogy a megállapodás miatt került Szaniszló az Egyenes Beszédbe.

Korábban egyébként Horváth Csaba (MSZP) zuglói, Déri Tibor (Momentum) újpesti és Kiss László (DK) óbudai polgármesterről is kiderült, hogy az önkormányzatának szerződése van az ATV-vel, de a kormányoldalról is született ilyen megállapodás, Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere éveken át fizetett, hogy szerepelhessen az ATV Start Plusz műsorában (amiben megjelenhetnek fizetett PR-interjúk).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!