Áradnak a folyóink, a Sajó és az Ipoly már ki is öntött

2023. január 19. – 11:19

Áradnak a folyóink, a Sajó és az Ipoly már ki is öntött
Vízátfolyások a Sajó folyó áradása miatt lezárt úton Sajóivánka és Sajókaza között 2023. január 19-én. MTI/Vajda János

Másolás

Vágólapra másolva

A napokban lehullott nagy mennyiségű csapadéknak is köszönhetően több folyónkon is árvízvédelmi készültséget meghaladó vízállások vannak, sőt a Sajó már ki is öntött.

Siklós Gabriella elmondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője azt mondta az MTI-nek, hogy országszerte jelenleg 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget. A Sajó és Tarna teljes magyarországi szakaszán harmadfokban védekeznek. Ez 24 órás, megerősített figyelőszolgálatot jelent, ugyanakkor lakosságvédelmi intézkedésre nincs szükség. A levonuló árhullám csütörtök reggelre mindkét folyón tetőzött, ám a vízgyűjtőkön lehullott, illetve érkező csapadék miatt még várható újabb vízszintemelkedés. Ennek mértéke azonban nagyban függ attól, hogy hó, vagy eső formájában érkezik-e az utánpótlás.

A Hydroinfo szerdán azt írta az Országos Vízjelző Szolgálat adataira hivatkozva, hogy a következő hat napban a Fehér-Körösön az I. fokú, a Bodrogon és a Zagyván a II. fokú, a Sajón és a Tarnán pedig a III. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállások várhatók.

A Sajó áradása miatt lezárták a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Putnok és Sajóvelezd közötti mellékutat szerda este, majd csütörtök hajnalban a 26-os főút és Sajókaza közötti alsóbbrendű utat is közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Putnok és Sajóvelezd közötti mellékútnak mintegy 1,5 kilométeres, a 26-os főút és Sajókaza közötti alsóbbrendű útnak pedig 1 kilométeres szakaszát zárták le. A heves esőzések nyomán más szakaszokon is előfordulhatnak kisebb-nagyobb vízátfolyások, ezért arra kérik a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek.

Ipolytarnócon is kiöntött az Ipoly, lakosokat is kitelepítettek – Fotó: Ipolytarnóc Község Önkormányzata / Facebook
Ipolytarnócon is kiöntött az Ipoly, lakosokat is kitelepítettek – Fotó: Ipolytarnóc Község Önkormányzata / Facebook

A Nógrád megyei Ipolytarnócon az Ipoly vízszintemelkedése miatt rendeltek el harmadfokú árvízvédelmi készültséget, több családot ki is kellett már költöztetni. Az önkormányzat közösségi oldalán azt írták, a homokzsákok elhelyezésében és a kitelepítésben segítséget nyújtanak civil mentőcsoportok, a HELP Mentőegyesület, a Palóc Mentőcsoport és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az önkormányzat reményét fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhetnek otthonukba a kiköltöztetett családok. Az időjárási előrejelzések szerint csapadékra jövő keddig lehet számítani, amely megnehezítheti az ártérben álló házak védelmét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!