Az ELTE 650 dolgozója nyílt levélben követeli az alapbérek megháromszorozását

2023. január 18. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

Miután tavaly novemberben hiába fordult az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több karának 650 dolgozója az egyetem vezetéséhez és a fenntartóhoz annak érdekében, hogy rendezzék a felsőoktatásban dolgozó közalkalmazottak bérezését, nem kaptak választ, ezért úgy döntöttek, a nyilvánossághoz fordulnak.

A nyílt levélben azt írják, a nyilatkozat aláírói „elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi bérezést, nemcsak az oktatókét, hanem az adminisztratív munkakörben dolgozókét is, és azt várják az egyetem fenntartójától, a magyar államtól, illetve az egyetem vezetőitől, hogy haladéktalanul tegyenek konkrét lépéseket a súlyos helyzet megoldására”.

Szerintük az ELTE oktatói alapbérei európai, közép-európai, sőt még magyarországi összehasonlításban is rendkívül alacsonyak, és ez már az intézmény alapműködését is veszélyezteti.

Mint írják, „a jelenlegi fizetések nem biztosítják az oktatók és az adminisztratív munkakörben dolgozók megélhetését, nem teremtik meg a tudományos kutatás, illetve a színvonalas oktatási és azt támogató tevékenységek minimálisan szükséges előfeltételét sem, és egyre nehezebbé teszik az utánpótlás biztosítását. Ráadásul az egyetemi bértáblába sem az oktatók, sem az adminisztratív munkakörben dolgozók bérére vonatkozóan nincs beépítve semmiféle automatizmus, amely akár csak a hivatalos infláció követését lehetővé tenné”.

„A jelenlegi bérszínvonal olyan alacsony, hogy az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség” – írják.

Ezt szerintük az egyetemen belüli forrásátcsoportosítással lehetetlen lenne megoldani, ezért a központi költségvetésből kellene hozzá megemelt forrást biztosítani. „Szükségesnek tartjuk azt is, hogy az így létrejött alapbéreknek a mindenkori garantált bérminimumhoz viszonyított arányát az Országgyűlés iktassa törvénybe” – teszik hozzá.

A nyilatkozatban azt is részletezik, jelenleg milyen fizetések mellett dolgoznak az egyetemen az adjunktusok és tanársegédek:

  • 10 éve egy adjunktus bértábla szerinti alapbére (jelenleg bruttó 277 200 Ft) a nemzetgazdasági átlagbér körül mozgott, mostanra annak 60 százaléka alá csökkent.
  • A jelenlegi bértábla szerint az új minimálbérnél (bruttó 232 000 Ft) alacsonyabb a tanársegédi alapbér (bruttó 221 800 Ft).
  • Az új garantált bérminimum (bruttó 296 000 Ft) még az egyetemi adjunktusi alapbérnél is magasabb.
  • Az elmúlt években az ezeket az összegeket kiegészítő, központilag előírt 15+15 százalékos béremelés csak „munkáltatói döntésen alapuló illetmény” formájában valósult meg, és az átlagos tanársegédi bér ezzel együtt is alatta marad az átlagkereset 60 százalékának.

Hozzáteszik, azért fordultak a nyilvánossághoz, mert novemberi levelükre sem a fenntartó államtól, sem az egyetemi vezetéstől nem kaptak érdemi választ.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!